Battlefield

A Battlefield sorozat első része a Battlefield 1942 volt, amely a maga idejében köszönhetően a járművekre alapozott harctereknek korszakalkotó volt. A második világháborús csatákat akár több mint 60 ember játszhatta végig különböző korhű járművek és fegyverek között. Ezután a sorozatba érkeztek újabb részek köztük a Battlefield Vietnam, ahol a vietnami háborúba csöppenhettünk egyből aztán a Battlefield 2, ahol a modern hadviselésé a terep, illetve a Battlefield 2142, ahol a távolabbi jövőben harcolhatunk a BF-ből megszokott módon. A játék legelterjedtebb verziója jelenleg a Battlefield 2, amely komoly Squad alapú multiplayer jellegének köszönhetően az igazi harcterekre csöppenti a játékosokat, ahol egyszemélyes hadseregként értelmetlen próbálkozni is. A Battlefield sorozat legújabb tagja konzolon a Bad Companny, illetve készül az első ingyenesen játszható Battlefiled a Heroes, ahol a mesékbe illő ábrázolással ismét a második világháborúban kötünk majd ki. A TOTALBF a TotalGaming csoport tagja. A BF eddig megjelent verziói:

Battlefield 1942

Battlefield Vietnam

Battlefield 2

Battlefield 2142

Battlefield Heores

 
Összes verzió
hlp
Battlefield Bad Company 2
BFBC2 Ismertető
BFBC2 Pályák
BFBC2 Járművek
BFBC2 Pontrendszer
BFBC2 Jelvények
Battlefield 1943
BF1943 Pályák
Battlefield Heroes
BFH Csapatok
Battlefield Bad Company
BFBC Ismertető
BFBC Karakterek
BFBC Történet
Battlefield 2142
Battlefield 2
BF2 vasarlas
BF2 Kasztok
BF2 Medálok
Battlefield Vietnam
Battlefield 1942
Csak regisztrált felhasználóknak!

 
Gyakran Ismételt Kérdések
Főoldal » Gyik »
BF2
0.0
played
19
2010/01/25
G pontért szerver? Hogyan? Segítség!
Elakadtál? Mi segítünk!
ALL
4.6
played
1446
2009/12/ 7
TeamSpeak2: Regisztráció
Regisztráció a szerveren
ALL
3.9
played
3680
2009/03/29
TeamSpeak2: Beállítások
A programon belüli fontosabb funkciók, és...
ALL
4.9
played
3819
2009/03/23
TeamSpeak2: Csatlakozás
Csatlakozás egy szerverre
ALL
4.2
played
2663
2009/03/23
TeamSpeak2: Telepítés
A program telepítése
ALL
4.6
played
3082
2009/03/17
Ventrilo: Jogrendszer
A Ventrilo jogrendszere
ALL
4.2
played
2546
2009/03/16
Ventrilo: Beállítások a szobán belül
Beállítások a szobán belül
ALL
4.8
played
2741
2009/03/14
Ventrilo: Csatlakozás és Beállítás
Csatlakozás a programhoz, és a főbb...
ALL
4.7
played
3388
2009/03/14
Sound Blaster X-Fi & Battlefield2
Mert probléma aaz van
BF2
0.0
played
199
2009/01/22
ALL
3.8
played
2321
2009/01/22
Különböző verziójuk BF2 -ők egy gépen.
Ha szeretnél a régebbi verzióval is...
BF2
0.0
played
290
2009/01/ 2
BF2 Mini ISO használata
Hogyan kerüljük ki a CD/DVD ellenőrzést.
BF2
1.0
played
185
2008/11/14
FTP - Total Commander
FTP használat TC-vel
ALL
4.8
played
8314
2008/10/26
ALL
4.4
played
6185
2008/09/25
Battlefield 2142
Konzolutasítások
ALL
5.0
played
325
2008/09/23
BF2
3.5
played
842
2008/09/23
Battlefiled 1942
Konzolparancsok
BF1942
5.0
played
223
2008/09/23
ALL
4.7
played
2753
2008/09/ 5
Punkbuster
Punkbuster
BF1942
3.0
played
339
2008/08/26
ATi kártyával a menű nagyobb, mint a...
ATi kártyával a menű nagyobb, mint a...
BF1942
5.0
played
213
2008/08/26
Ha indítás után azonnal fekete...
Ha indítás után azonnal fekete képernyővel...
BF1942
3.7
played
297
2008/08/26
Windows Vista vs PunkBuster
Windows Vista vs PunkBuster
BF2
5.0
played
688
2008/08/26
EuroForce feltelepites után kiírja h....
EuroForce feltelepites után kiírja h. újra...
ALL
5.0
played
199
2008/08/26
Hogy működik a SQUAD (csapat) rendszer?...
Hogy működik a SQUAD (csapat) rendszer? Hogy...
ALL
4.4
played
1060
2008/08/26
Commander útmutató
Avagy ki az a kommander? Mirej ó?
BF2
5.0
played
208
2008/08/26
Single player játék több mint 16 bottal
Single player játék több mint 16 bottal
BF2
5.0
played
331
2008/08/26
Billentyűzet konfigurálása -...
Billentyűzet konfigurálása - ütközések...
BF2
3.5
played
217
2008/08/26
Név átírása/Klán prefix
Na ez egy kényes rész
BF2
0.0
played
0
2008/08/26
BF2
4.0
played
772
2008/08/26
Grafikai lag tapasztalható high-end...
Grafikai lag tapasztalható high-end grafikus...
BF2
4.0
played
237
2008/08/26
Kidobál néha az asztalra a játék
Kidobál néha az asztalra a játék
BF2
4.5
played
372
2008/08/26
ELLOPTÁK! Steam account ellopása esetén
Mit tegyek ha ellopták az accountomat, és...
ALL
4.5
played
3405
2007/07/11
Ventrilo: Telepítés
A program telepítése
ALL
3.2
played
12027
2006/12/ 7
Regisztráció
FAIL (the browser should render some flash content, not this).
Steam Group Battlefield Steam Group
106 tag | 17 Online | 4 játszik
Hogyan játszhatok?
BF2

Vásárlás
Hogyan tudom megvenni?
Telepítés
Miket kell beállítanom?
Játék
Hogyan tudok játszani?
80.64.134.69:
ONLINE

Online tagok:
0
Online vendégek:
6
Összes online látogató:
6

Fórum
ARMADA felvétel
FallingStar
03/20 (09:43)
03/20 (07:17)
03/20 (07:15)
03/19 (22:15)
03/19 (13:21)
03/19 (00:45)
03/18 (21:32)
ARMADA felvétel
FallingStar
03/18 (21:28)
03/18 (13:19)
03/18 (10:08)
Aktív fórum témák
Új fórum témák
Legaktívabb fórumozók
69 Fórum téma
Szavazás
War?
8v8 Rush
8v8 Conquest
4v4 Suad Rush
Inkább nem
29 Szavazat | 2 Hozzászólás
Friss videó
FAIL (the browser should render some flash content, not this).
Squad Rush
Blogok

Matek verseny
Elbandi
szombat, március 20. (03:05)
7
Egy n00b élményei
Lacza
péntek, március 19. (23:28)
4
Xfire javítása BC2-ben.
Six
péntek, március 19. (20:47)
4
Clan building
Rich
péntek, március 19. (14:54)
17
Chips & Cola Márc. 17
radEEr
szerda, március 17. (15:34)
0
BLOG RSS
Gyik
Letöltések
4.7
BFBC2
TeamSpeak 3 beta5 Client...
Kommunikáció | 11.6M
5.0
ALL
TeamSpeak 3 beta5 Client...
Kommunikáció | 13.4M
5.0
ALL
TeamSpeak 3 beta5 Server...
Kommunikáció | 2.9M
5.0
ALL
TeamSpeak 3 beta5 Server...
Kommunikáció | 2.6M
4.3
ALL
Heti Csaj
36 Hozzászólás
4.1
Oldalfigyelő
0
Egérszelídítés I.
totalgaming.hu
10/03/20
ALL
8
Covenant by Nex
totalunreal.hu
10/03/19
UT2004
10
10/03/19
GTAIV
6
Tankcsapda GMOD
totalhl.hu
10/03/19
HL2
3
10/03/19
BFBC2
9
10/03/19
ALL
4
10/03/19
TF2
4
Spy romance
totaltf.hu
10/03/18
TF2
16
10/03/18
NFSW
1
10/03/18
CSS
totalgaming.hu
TOTALBF partner
 
 
Legutóbb keresett kifejezések: cod4 pb frissítés | BC2 | ruse | warcraft 3 | warcraft | eod | evolution | stratégia | nem ide | online | új lan | pontbeváltás | weblap | high | faith | cod4 végigjátszás | squadokat | squad | visa electron | night cup | consol | jatekok letoltese | eszi | commandos 3 | we are | hungarian | rammstein | Multigaming | Mass effect | Super | ETF2L | horgász | steam update | avp | win7 | avp2 | PRO-ba | shift | top 20 | bf vásárlás | magicevents | magyar multigaming | top20 | RnZ | gta vice city | devour | Mikeee | Mikee | Project Reality | mix w | mix | vng | sms | világvége | Crazy | sok cSALÓ | sourcetv | csev | bf2 | FRAGMOVIE KÉSZÍTÉS | pitbull | killstreak | arany | riddick | mTw | nagyat | ps2 | orochi | etta | bayonetta | teged | e-day | global agenda | cod4 1.1 | Elbandi | statisztikák | cspromod | egér | hungarian invite | árak | demo készités | Mesterlövész | simply | simp | újabb acclopó | újabb acc | újabb | prosy | wii | g pont | ut2 | dedikált szerver | movie tutorial | iwnet | steam id | Segítség | Emu | Extra Mod | achievement | csíter |
Linkjeink: bf1943.hu | battlefield-2.hu
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem és felhasználási feltételek | Közösségednek nincs még színvonalas oldala? | Linkelj ránk!

2007-2010 © TotalGaming Kft. - Minden jog fenntartva. Az oldalon található minden tartalom felhasználása, csak írásos engedéllyel lehetséges!
 
Bta
Community
játékos közösségek
Counter-Strike Source Call of Duty Series Half-Life Series Battlefield Series Steam Team Fortress Warhammer Online Unreal Tournament Left 4 Dead Grand Theft Auto Series Medal of Honor Series Need for Speed Series Free games for all
Service
bérelj szervert,levelezz!
Total Hosting Total Mail Total Voice Total IT Total Studio
Network
784 online