AEK-971. Olvasva a nevet először az jutott eszembe, hogy ez meg mi? Nem volt elég pénze a DICE-nak megvenni valamelyik AK licenszét és gyártottak egyet maguknak? De az igazság az, hogy ez a karabély tényleg létezik, sőt már elég rég, de a köztudatba eleddig nem sikerült betörnie. Maga a karabély le sem tagadhatná számazását, hiszen elég csak a szilulettjét szemügyre venni és még az utca embere is rávágja, hogy Kalasnyikov! De ez már korántsem az a fegyver, amelyet Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov a német Stg. 44 nyomán tervezett meg a negyvenes évek végén, amely azóta páratlan világsikert tudhat magáénak, részben sajnos.

A fegyver a hetvenes évek gyermeke és ahogyan az már kötelező az AK leszármazottaknál ezt a nevében is jelölik, innen a 971 szám a nevében. Abban a hetvenes években született meg, amikor a kiskaliberű (5,56x45mm) NATO lőszert bevezették és erre lépnie kellett valamit az orosz fegyverkezéspolitikának. Ekkoriban született meg az azóta is igen rossz hírnévnek örvendő 5,45x39mm-es kiskaliberű orosz M74-es karabélylőszer. Így az új lőszerhez kissé át kellett tervezni a már jól bevált konstrukciót, amelyet maga az eredeti karabély atyja Kalasnyikov tett meg. Ez a fegyver lett az AK-74. Ennek tudatában már érthető, hogyan maradt a próbagyártmányokat leszámítva a paksaméták rabja a fegyver.

A fegyver egy háromtagú család egyik tagja, melyek csupán a kilőtt lövedék kaliberében térnek el csupán. Az AEK-972-es a 5,56x45mm-es NATO, míg az AEK-973-as a klasszikus 7,62x39mm-es M67 lőszerrel etethetők.

Külsőre jónéhány dologban eltér az elődjétől, az eredeti AK-47-től. Az ötvenes évek műanyagipari forradalma kihatott a fegyvertervezőkre is, elég csak a Mattel-16-ra gondolni. A fegyver teste még mindig lemezsajtoltolással, acélból készült, ám az előágy, a pisztolymarkolat és a válltámasz "párnarésze" is műanyagból készült. A tárak természetesen az AK-74-től örökölt bakelittárak. A kompenzátor is elért az előtte alkalmazottaktól, hiszen két oldalt két vagy három bevágáson keresztül vezette el a csövet elhagyó lőporgázokat. A lőporgázok másik része a zárszerkezet és a hozzá kapcsolt ellensúlyt mozgatta. Ebből már sejthető, hogy a karabély gázdugattyús működtetésű. A fegyver hátrarúgásának csökkentése a zárszerkezettel ellentétes irányban mozgó, fogasléces ellensúly alkalmazásával érték el. A gázhengerbe jutó lőporgázok az ellensúlyt a zár mozgásával ellentétesen mozogatják (tehát zár hátramozgásakor - az elsütés után - az ellenúly előre mozog, a zár visszafele mozgásakor - újratöltéskor - pedig hátrafelé). Ez azért csökkenti a visszarúgást, mert az előre és a hátrafelé mozgó egyenlő tömegek impulzusa kioltja egymást.

A kontrukciós hibák egy részét azonban sikerült átmenteni. A legszembetűnőbb, hogy a válltámasz síkja még mindig a csőtengely alá esik, így növelve a felcsavaró nyomatékot, ezáltal rontva a pontosságot. Az sajnos soha nem derült ki, hogy a fegyver ugyanolyan strapabíró és megbízható-e, mint a többi Kalasnyikov változat, de tervezett élettartamát a gyár 10000 lövésben adta meg. Mivel szabványos AK variáns, ezért erre a változatra is gond nélkül rögzíthető szurony, valamint a Oroszországban rendszeresített GP-25/GP-30 gránátvető. A fegyver háromféles tűzcsapásra képes. Félautomata (egyes lövés), 3 lövéses rövid tűzcsapás és hosszú tűzcsapás (teljesen automata). A fegyver irányzéka hagyományos nyílt irányzék, de alkalmas a MTK/MPK rendszerű felszerelési pontra szerelhető távcsövekkel, piros-pont irányzékokkal való felszerelésre is.

A fegyver jelenleg sincs könnyeb helyzetben, mint annó. Fő riválisai, melyek meggátolhaják a rendszerbe kerülését az AK 100-as széria és az AN-94. Bár az utóbbival szemben komoly előnye az egyszerűbb és olcsóbb gyárthatóság, amely feltehetőleg a híres orosz fegyverváros, Kovrov üzemeiben fog folyni, még ha nem is az elődökhöz méltó tételben.