Battlefield

A Battlefield sorozat első része a Battlefield 1942 volt, amely a maga idejében köszönhetően a járművekre alapozott harctereknek korszakalkotó volt. A második világháborús csatákat akár több mint 60 ember játszhatta végig különböző korhű járművek és fegyverek között. Ezután a sorozatba érkeztek újabb részek köztük a Battlefield Vietnam, ahol a vietnami háborúba csöppenhettünk egyből aztán a Battlefield 2, ahol a modern hadviselésé a terep, illetve a Battlefield 2142, ahol a távolabbi jövőben harcolhatunk a BF-ből megszokott módon. A játék legelterjedtebb verziója jelenleg a Battlefield 2, amely komoly Squad alapú multiplayer jellegének köszönhetően az igazi harcterekre csöppenti a játékosokat, ahol egyszemélyes hadseregként értelmetlen próbálkozni is. A Battlefield sorozat legújabb tagja konzolon a Bad Companny, illetve készül az első ingyenesen játszható Battlefiled a Heroes, ahol a mesékbe illő ábrázolással ismét a második világháborúban kötünk majd ki. A TOTALBF a TotalGaming csoport tagja. A BF eddig megjelent verziói:

Battlefield 1942

Battlefield Vietnam

Battlefield 2

Battlefield 2142

Battlefield Heores

 
Összes verzió
hlp
Battlefield Bad Company 2
BFBC2 Ismertető
BFBC2 Pályák
BFBC2 Járművek
BFBC2 Pontrendszer
BFBC2 Jelvények
Battlefield 1943
BF1943 Pályák
Battlefield Heroes
BFH Csapatok
Battlefield Bad Company
BFBC Ismertető
BFBC Karakterek
BFBC Történet
Battlefield 2142
Battlefield 2
BF2 vasarlas
BF2 Kasztok
BF2 Medálok
Battlefield Vietnam
Battlefield 1942
Csak regisztrált felhasználóknak!

Hová tűnnek a töltények?
02/ 1
hétfő
22:03

Dizson felhívta egy érdekes videóra a figyelmünket itt csetben, melyhez sokat nem is fűznék hozzá. Max lefordítom magyarra a mit a srác mondd. 30 töltényt kilő, de csak 15 lyuk keletkezik a falon, vajon akkor a többi töltényt ki se lőtte? Ezt egyenlőre nem tudjuk meg, mert elképzeléhető hogy csak azért rajzol fel kevesebb találatot, hogy ne szaggasson a játék, bár azért ahogy elnézem a videót a srácnak ultra high -on is elég szépen muzsikál a történet. Úgy érzem hamarosan erre vűálaszt fogunk kapni.

Linkek
EA fórum
Érdekességek
by GeRgO
Új hozzászólás
1
huHunGredy
Rank
10
február 2, kedd 15:57
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Jaja, jó tudni hogy közvetlen közelről miért nem hal meg a sorozatomba valaki, bár eddig a laggommal magyaráztam ezt
 
HunGredy
huDizson
Rank
9
február 2, kedd 14:27
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz HeNtEs #4 üzenetére
Ez a build, amivel most mi játszunk kb. 6 héttel ezelötti. Szóval valószinűleg ezek a bugok már javítva vannak az xboxos demóban.
 
Dizson
hubaucsek
Rank
8
február 2, kedd 14:03
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
akkor ez magyarázza miért nem tok rendesen ölni.
 
baucsek
hu[x] hylk
Rank
7
február 2, kedd 10:07
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
vűálaszt? érdekes szó... amm a beta faja
 
[x] hylk
huThe_BuNFi
Rank
6
február 2, kedd 01:57
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Válasz erre az üzenetre
Válasz GeRgO #5 üzenetére
nos kipróbáltam. ha folyamatosan lősz, tuti meghalsz, mert az emberre is csak minden 2. lövedék okoz sebzést. ez így nagyon nem jó. addig is meg marad a rövid sorozat, akkor működik rendesen.
 
The_BuNFi
huGeRgO
Rank
5
február 2, kedd 00:28
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Neo ez kurva jó ötlet jogos! Nagyon jogos! Nekem frankón feltűnt, ha darálok semmit nem érek vele...
 
GeRgO
huHeNtEs
Rank
4
február 1, hétfő 23:58
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Nagyon nagy :D:D:D és még amiket ki fog rakni gergő :D:D:D mekkora kammer bugok :D:D:D lol! kivi vagyok elég lesz-e 1 hónap kijavitani ezeket.
 
HeNtEs
huNeo
Rank
3
február 1, hétfő 23:23
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
próbáljátok ki: felmentek egy üres szeróra ellőttők minden célzás nélkül egy gombnyomással egy tárat tényleg 15 lyuk marad a falon.

DE!

ha egyesével lövöd ki őket mind a 30 lyuk megmarad.
feltételeznünk kell hogy csak azok a golyók sebeznek, amik lyukat is hagynak
egy nagyon egyszerű módja van, hogy megnézzük: lőjjünk szét egy quadot először célzás nélkül egy gombnyomásból: körülbelül 1tár és 10-15 golyó kell hozzá hogy felrobbantsuk.
most ugyanezt célozva egyesével... nekem ugyanannyi golyó kellett itt is... elég felületes volt a készitő.
 
Neo
0_pirlo_
Rank
2
február 1, hétfő 23:02
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
Lehet ott is vannak olyan beállítások (amiket ugyebár mi nem állíthatunk), mint cod2-nél, hogy pl. ai_corpsecount (0-X), vagy a pl. az fx_marks-os option, vagy amivel be lehet állítani, hogy mennyi textúrát, és jelen esetben mennyi golyónyomod rajzoljon ki.

Nem ismerem még ezt az új FrostBite engine-t de most akkor ez egy lehetőség, hogy a szerkesztők bemutassák a népnek, mivel a cod engine már rókabőr..
Vagy utánnanézek amit tudok sé amikor.. :P
Módosítva
február 1, hétfő 23:08
 
GamerInformer
huNeo
Rank
1
február 1, hétfő 22:53
Privát üzenet Válasz erre az üzenetre
érdekes... bár nemhiszem hogy ennyire elbasztak volna valamit... nekem elég ennyi töltény semmi bajom vele de tény, hogy sokan panaszkodnak
 
Neo
Regisztráció
FAIL (the browser should render some flash content, not this).
Steam Group Battlefield Steam Group
106 tag | 19 Online | 5 játszik
Hogyan játszhatok?
BF2

Vásárlás
Hogyan tudom megvenni?
Telepítés
Miket kell beállítanom?
Játék
Hogyan tudok játszani?
80.64.134.69:
ONLINE
3
Üzenet küldése
Blog megtekintése
831 G
Új üzenet
3
Üzenet küldése
Blog megtekintése
1930 G
Új üzenet

Online tagok:
2
Online vendégek:
7
Összes online látogató:
9

Fórum
ARMADA felvétel
FallingStar
03/20 (09:43)
03/20 (07:17)
03/20 (07:15)
03/19 (22:15)
03/19 (13:21)
03/19 (00:45)
03/18 (21:32)
ARMADA felvétel
FallingStar
03/18 (21:28)
03/18 (13:19)
03/18 (10:08)
Aktív fórum témák
Új fórum témák
Legaktívabb fórumozók
69 Fórum téma
Szavazás
War?
8v8 Rush
8v8 Conquest
4v4 Suad Rush
Inkább nem
29 Szavazat | 2 Hozzászólás
Friss videó
FAIL (the browser should render some flash content, not this).
Squad Rush
Blogok

Matek verseny
Elbandi
szombat, március 20. (03:05)
8
Egy n00b élményei
Lacza
péntek, március 19. (23:28)
4
Xfire javítása BC2-ben.
Six
péntek, március 19. (20:47)
4
Clan building
Rich
péntek, március 19. (14:54)
17
Chips & Cola Márc. 17
radEEr
szerda, március 17. (15:34)
0
BLOG RSS
Gyik
Letöltések
4.7
BFBC2
TeamSpeak 3 beta5 Client...
Kommunikáció | 11.6M
5.0
ALL
TeamSpeak 3 beta5 Client...
Kommunikáció | 13.4M
5.0
ALL
TeamSpeak 3 beta5 Server...
Kommunikáció | 2.9M
5.0
ALL
TeamSpeak 3 beta5 Server...
Kommunikáció | 2.6M
4.3
ALL
Heti Csaj
36 Hozzászólás
4.1
Oldalfigyelő
0
Egérszelídítés I.
totalgaming.hu
10/03/20
ALL
8
Covenant by Nex
totalunreal.hu
10/03/19
UT2004
10
10/03/19
GTAIV
6
Tankcsapda GMOD
totalhl.hu
10/03/19
HL2
3
10/03/19
BFBC2
9
10/03/19
ALL
4
10/03/19
TF2
4
Spy romance
totaltf.hu
10/03/18
TF2
16
10/03/18
NFSW
1
10/03/18
CSS
totalgaming.hu
TOTALBF partner
 
 
Legutóbb keresett kifejezések: cod4 pb frissítés | BC2 | ruse | warcraft 3 | warcraft | eod | evolution | stratégia | nem ide | online | új lan | pontbeváltás | weblap | high | faith | cod4 végigjátszás | squadokat | squad | visa electron | night cup | consol | jatekok letoltese | eszi | commandos 3 | we are | hungarian | rammstein | Multigaming | Mass effect | Super | ETF2L | horgász | steam update | avp | win7 | avp2 | PRO-ba | shift | top 20 | bf vásárlás | magicevents | magyar multigaming | top20 | RnZ | gta vice city | devour | Mikeee | Mikee | Project Reality | mix w | mix | vng | sms | világvége | Crazy | sok cSALÓ | sourcetv | csev | bf2 | FRAGMOVIE KÉSZÍTÉS | pitbull | killstreak | arany | riddick | mTw | nagyat | ps2 | orochi | etta | bayonetta | teged | e-day | global agenda | cod4 1.1 | Elbandi | statisztikák | cspromod | egér | hungarian invite | árak | demo készités | Mesterlövész | simply | simp | újabb acclopó | újabb acc | újabb | prosy | wii | g pont | ut2 | dedikált szerver | movie tutorial | iwnet | steam id | Segítség | Emu | Extra Mod | achievement | csíter |
Linkjeink: bf1943.hu | battlefield-2.hu
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem és felhasználási feltételek | Közösségednek nincs még színvonalas oldala? | Linkelj ránk!

2007-2010 © TotalGaming Kft. - Minden jog fenntartva. Az oldalon található minden tartalom felhasználása, csak írásos engedéllyel lehetséges!
 
Bta
Community
játékos közösségek
Counter-Strike Source Call of Duty Series Half-Life Series Battlefield Series Steam Team Fortress Warhammer Online Unreal Tournament Left 4 Dead Grand Theft Auto Series Medal of Honor Series Need for Speed Series Free games for all
Service
bérelj szervert,levelezz!
Total Hosting Total Mail Total Voice Total IT Total Studio
Network
376 online