A Battlefield Bad Company 2 Vietnam -ról szóló cikksorozat tegnap megjelent szösszenetében kicsit boncolgatták a Phu Bai völgy rizsföldjeit, mely az egyik pálya lesz a hamarosan megjelenő kiegészítő csomagban. A cikkből megtudhatjuk a következőket:
A Phu Bai egy hagyományos zászló elfoglalós pálya lesz, három foglaló ponttal (A,B,C). A három pontból az A-t emelnénk ki, mint taktikailag kulcs fontosságú hely, ugyanis ez van a legközelebb B-hez és C-hez. Azonban hátránya az, hogy ezen a ponton nincs annyi újra születő jármű, így védése kicsit nehézkesebb lehet. A pályán a két csapat taktikája jelentősen különbözhet, ugyanis az amerikai és az NVA oldalon különböző jármű leosztás található.
Az amerikaiak alapból egy helikopterrel, két tankkal és két dzsippel kezdhetnek. Helikopter csak ezen csapatnak lesz, azonban a vietkongok több harckocsival rendelkeznek. Az A tartásával és a B pont elfoglalásával egy újabb helikoptert kaphat a csapat, ezzel már felvehetik a harcot az ellenség tankjaival szemben.
Az NVA kezdéskor három tankkal indulhatnak és két dzsippel. A B és C pont elfoglalása és tartása jelentős előnyhöz juttathatja a csapatot. Az ellenség helikopterei ellen a tankokon elhelyezett géppuskák a legveszedelmesebbek, érdemes a tankokat életben tartani. Természetesen alternatív taktikák közt ott szerepel az ellenség helikoptereinek ellopása.
kb 10 lövés a tank felső ágyujából, és füstöl ultraszar lesz a játék, főleg cod os méretű pályákkal, és bc2 méretű buggokal nembeszélve hogy csak gugolni és állni lehet, de a fű csak bogáig ér -.-' idióta dice
Fogadni merek, hogy CoD fan vagy. BC2 simán 1 jó game, akárki, akármit mond.
Amerikában lesz December. Idehaza jövő Január. A helit pedig erősitették, tehát használhatobb lesz a tankokkal szemben. De a tankok tetején levő géppuska is erősebb lesz a helik ellen.
kb 10 lövés a tank felső ágyujából, és füstöl ultraszar lesz a játék, főleg cod os méretű pályákkal, és bc2 méretű buggokal nembeszélve hogy csak gugolni és állni lehet, de a fű csak bogáig ér -.-' idióta dice
Amerikában lesz December. Idehaza jövő Január. A helit pedig erősitették, tehát használhatobb lesz a tankokkal szemben. De a tankok tetején levő géppuska is erősebb lesz a helik ellen.
október 17, vasárnap 15:20
Amerikában lesz december. Idehaza jövő Január. A helit pedig erősitették, tehát használhatobb lesz a tankokkal szemben. De a tankok tetején levő géppuska is erősebb lesz a helik ellen.
A Steam a világ elsőszámú játék disztribúciós rendszere. Ingyenesen letölthető bárki számára. A rendszeren keresztül több száz játékot vásárolhatsz meg online, vagy letöltheted a legújabb játékok ingyenes próba verzióit. Mindezek mellett a programban lehetőséged van barátokat szerezni chatelni beszélgetni és mindig tudod, hogy barátaid éppen merre és mivel játszanak! Bővebb infók és letöltés a totalsteam.hu oldalon!