A riválisok között mindig van egy, aki elbukik. Nem lehet nem észrevenni, hogy a két nagy kiadó két nagy címe idén biztosan egymás fejét veszi célba, még ha a kiadott nyilatkozatok nem is sejtetik számunkra ezt. Mindkettő mögött nagy múlt áll, rengeteg ráfordított idő, rajongók „sírálmainak" végighallgatása, be és be nem tartott ígéretek, de egy szó, mint száz most mindketten valami nagy dobásra készülnek. Ki így, ki úgy. A két gárda eltérően látja a jövőt . Ezért a megjelent cikkek alapján egy összefoglalót készítettünk, így talán mindenki könnyebben találja meg magának legjobban tetsző játékot.
BF3: a Battlefield 3 hírei szinte minden témakörben jól lefedték a sajtót kivéve a történetet. Síri csend, mintha valami szuper titkos akcióról lenne szó. Sem helyszínek, sem nevek nem láttak napvilágot, egyedül a bemutatott videók alapján tudtunk valamelyest tájékozódni. Jellegzetes házak, sivatagai környezet, furcsa nyelvezetű rádióbeszélgetések. A titokról azonban lehullt a lepel, kapirgáltunk a felszínen, de alámerülni még nem volt lehetőség.
Nem tudom láttátok-e a Zöld zóna című filmet. A Bourne trilógia főszereplője alakítja benne az amerikai hadsereg egy tisztjét, akinek feladata, hogy „biztos forrásból" megszerzett információk alapján megtalálja a Közel-Kelet tömegpusztító fegyvereit.
2014-et írunk. Blackburn őrmester és csapata ugyanezen céllal érkezik meg a területre. Feladatuk, hogy az Iráni/Iraki határon harcolva megtaláljanak egy vegyi fegyver gyárat. A helyi ellenséges erőkkel harcolva fokozatosan haladnak előre mikor egy Irán központjából kiinduló földrengés rázza meg a környéket. Bízzunk benne, hogy Blackburn és csapata nem kapja meg az akcióban eltűnt státuszt, mindenesetre ezen a ponton váltunk Jonathan Millerre, aki többedmagával, de főleg tankokkal indul egy rakéta „bázis" inváziójára.
A Battlefield 3 tehát erre a két karakterre koncentrál, így egy olyan történetre számíthatunk, ami kellően foglalkozik múltjukkal, jelenükkel és a már majdnem védjeggyé vált csapat szellemiség továbbvitelével. A Battlefield helyszíne eléggé kötött, de tartogatnak meglepetéseket is.
CoD MW3:a Modern Warfare ezzel szemben ismételten több fronton operál, de meglesznek a visszatérő kedvencek. Harmadik rész, ami trilógiává bővíti a Modern Warfare alcímű sorozatot és egyben le is zárja azt. Soap és Price éppen csak megmenekült a Shepard elleni összetűzésben, de máris új lendületet vesznek, hogy remélhetőleg sikeresen befejezzék a Makarov banda elleni akciót. Személyes küldetés, de nem szabad elfeledni, hogy az orosz haderő már az újvilágot támadja. Stratégiai fontosságú városokat vesznek célba a világ több pontján, így elengedhetetlen, hogy több szálon bekapcsolódjunk a történésekbe. New York, Mogadishu, Párizs, Dubai és Moszkva csak töredéke a listának.
Látható tehát, hogy történetvezetés terén senki nem hagyja el a jól kitaposott ösvényt. Dokumentarista bemutatás és akcióközpontúság.Egyik felett sem lehet pálcát törni, ha jól dolgoznak mindkét megoldás sikeres lehet.
BF 3: a DICE Frostbite engine-je már önmagában megér egy misét. Folyamatos fejlesztésekkel vált egyre profibbá a rendszerük, melynek 2.0-ás változata most éles bevetésre indul. A fejlesztők elmondásai alapján a legnagyobb változások a fény/árnyék kezelésben valamint a környezeti rombolás kivitelezésében mutatkozik meg. A motor erejét valamint a ráhúzott Battlefield 3 demó videóit elnézve van okuk dicsekedni, de a kisseb dolgokat is tegyük terítékre.
Az EA sportjátékokért felelős részlege került bevetésre az animációk kidolgozásánál, hogy minél élethűbb látványt sikerüljön megvalósítani. Rengeteg fázis került bedigitalizálásra az egyszerű ajtónyitástól, fegyverátadáson át egészen a lendületes futás vagy épp finom sétáig, de ami lényeges, hogy mindezek összekötése kiemelkedőre sikerült. A fejlesztési szakasz érdekessége, hogy rengeteg munkát könnyítő egyedi szerkesztőpanel/program (nem panelprogram) készült, többek közt a hangok miatt is. Mindennek egy hangja van,lövésnek lépésnek, üvegcsörömpölésnek, amit a saját rendszerük a környezet figyelembevételével valós időben módosítvaküld a hangszórók felé. Ígéretes!
CoD MW 3: érdekes, hogy ennyi év után sem nyúlnak hozzá a Cod motorjához. Az alap viszonylag jó, finomítgatnak rajta, de akárhogy is nézzük, lassan eljár felette az idő. Sokan mondják, hogy egy játékot nem-csak- a látvány visz el, amit szerintem a gamer közösség minden tagja alá is ír, de amit a DICE prezentált az előtt le a kalappal.Egy nyilatkozatukat azonban illik hozzátenni: jelenleg nincs olyan konfig, ami maximális részletességgel tudja futtatni.
Ebben a Cod viszont jól muzsikál. Mindig megkapjuk az élesebb textúrákat, hogy az egyre nagyobb felbontásokon is élvezhető legyen a látvány, javítanak egy kicsit az effekteken, de a gépigény nem változik túlzottan. Jól skálázható, régebbi gépeken is szépen fut - felejtsük el a Black Ops rögös indulását - rondának nem mondható képi világ mellett. Ez is egy érv. Ami viszont biztosan elfeledteti az apróbb hiányosságokat az, az újfent beépítésre kerülő script „rendszer". A forgatókönyv csak ez által kelhet életre; nem bánjuk csak javítsák ki a hibáit. Egy lépés előre, nem jön több ellenség.
BF 3: ahogy pár bekezdéssel fentebb írtuk a Battlefield 3 ezzel szemben inkább a valóságot helyezi előtérbe és viszonylagos kötöttséggel egy frontra koncentrál. „Egy" csapat szemszögéből élhetjük meg a csendes rajtaütéseket, a nyílt utcai harcokat. Kísérhetünk konvojt, túszt szabadíthatunk és tehetünk meg szinte minden harctéri feladatot. A BF 3-ra ez a fajta taktikai változatosság lesz a jellemző.
Arzenálunkat főként a jelenlegi kézi harcászati eszközök fogják jellemezni, de ahogy a Battlefield címekben megszokhattuk járművekből sem lesz hiány. Jonathan Miller irányítójaként harckocsikkal kerülünk szorosabb barátságba, de más jármű volánja vagy fedélzeti fegyvere sem lesz idegen számunkra. A tervezett játékidő 10-12 óra ami meglepően jó, csak sikerüljön tartalmasan kitölteni.
CoD MW 3: a Call of Duty e tekintetben sokkal változatosabbnak ígérkezik, köszönhető ez főként a több fronton zajló eseményeknek. Az általunk képviselt haderő jellemző fegyverei, vagy épp a prezentált helyszín egyedisége kellő változatosságot kínál, így nem kell idő előtt felkeresnünk a többjátékos szekciót ahhoz, hogy külhoni bajtársaink vagy az ellenség híres hírhedt halálosztóit kézbe vegyük. Ami viszont újdonság, hogy fegyvertárunk egy része a harctéren is testre szabható lesz.
Gyorsan válthatunk a hagyományos és távcsöves irányzék között, igazán multi funkciósak lehetünk a porondon, amire nagy szükségünk lesz. A nyílt harcok mellet többször bekényszerülünk zárt helyekre, ahol eltérő módszereket kell alkalmaznunk. Példa lehet erre a londoni metró - külsőségekben - hasonlóan a „No Russian" küldetéshez - valószínű ezt/hasonlót nem lépnek meg mégegyszer. Nagy sikernek örvendtek viszont azok a speciális küldetések ahol valamilyen támogató egység irányítójaként egyengettük lényegében saját, de akkor épp a gép irányította önmagunk útját - nem hagyják ki az adu ászt.
BF 3:kezdetben vala a LAN - most pedig ugrunk pár évet. A közösségi rendszerek korában nem telik el nap anélkül, hogy el ne hangozna, a neked mennyi barátod van a..., vagy a lájkoltam a... kifejezések. Ez egy trend, amit azok is észrevesznek, akik eddig nem igazán törődtek ilyen rendszerek fejlesztésével. Közösségi háló egy lövöldében? Pár éve még körberöhögtek volna most meg a valóság.
A Battlefield 3-bandebütál az EA Battlelog elnevezésű közösségi hálója, mely a jövőben nemcsak a BF ezirányú hátterét biztosítja. A fejlesztők nem titkoltan a Facebook megjelenése alapján dolgoztak. Profilunk, a hírfolyam szinte ugyanaz csak épp a tartalom más. Barátokat vehetünk fel,értesülünk minden apró tevékenységükről. Látjuk ki mit ért el, összehasonlíthatjuk statisztikánkat, és „Like" helyett egy hatalmas „Hooah!"-t nyomhatunk a nekünk tetsző infóhalmazra.
CoD MW 3: amiről régóta beszélnek valósággá vált. Fizetős multi. Az Elite egy próbálkozás, amit nagy valószínűséggel végül úgyis lenyomnak a torkokon, de nézzük a száraz tényeket. A Call of Duty Elite a CoD belső közösségi rendszerének fedőneve, mely hasonló funkciókkal bír, mint az előbb ismertetett Battlelog. Barátlista, statisztikák, videó megosztás.
Eltérés azonban, - hogy idővel, vagy idő előtt - e rendszer bizonyos funkciói csak havi előfizetéssel lesznek igénybe vehetők. A pénzért viszont kapunk is valamit. Letölthető tartalmak díjmentessége, értékes nyereményekért zajló hivatalos versenyeken való részvételi jog és a tervek szerint még sok, jelenleg ködbe burkolózó lehetőség. Sokáig tisztázatlan volt, de már megerősített hír - mindkét játék esetében -, hogy a dedikált szerverek lehetősége adott lesz, valamint a barátkarbantartó, statisztikafigyelő funkciókat mobil eszközökről, egyedi programon keresztül is elérhetjük majd.
BF 3: többször előkerült már előzetesekben, tesztekben, hogy nem illendő dolog különbséget tenni platformok között. Fejlesztési nehézségek, vagy technikai korlátok lehetnek a háttérben nem tudni annyi bizonyos, hogy a PC-s illetve a konzolos verziók multi terén eltérőek lesznek a konzol kárára.
Előbbin 64, utóbbiakon 24 fősütközetekben vehetünk részt. Hagyománykövetően kasztalapú, szám szerint 4 típus (Assault, Support, Engineer és Recon) közül választhatjuk ki a nekünk legmegfelelőbbet és indulhatunk a csatatérre. Mindegyiknek egyedi felszerelése, valamint erőssége és gyenge pontja van,amit nekünk játékosoknak megfelelően kell kihasználnunk/ellensúlyoznunk, ha sikerre kívánjuk vinni csapatunkat.
A Battlefield ebben a legjobb. Nemcsak rá aggatják a „team" szót a játéktípus elejére, hanem ki is kényszerítik azt tőlünk. Kötöttségnek hangzik, de okosan oldják meg. Talán többen találkoztak már hasonló kaszt alapú játékokban azzal, hogy hiába a speciális képességek, ha azt másokhoz képest kevésbé lehet kihasználni. A DICE-nál ezt jó pályatervezéssel ellensúlyozzák. Nyílt utcai harcokban mérnökként csak támogatunk, míg aluljárókban kilőve a fényforrásokat mi leszünk az elsőszámú közellenség; mindezt egy hatalmas területen.
A Battlefield 3 ezen túlmenően kooperatív pályákkal kíván a képernyő elé láncolni. Túlsúlyban a kétszemélyes kommandózás, denemegyszer találjuk majd magunkat nyílt terepen baráti és ellenséges erőkkel egyetemben. Egyértelműen a kommunikációra épül, változatos, átélhető küldetésekkel emlékezetes darab lehet belőle. Az egyjátékos kampány helyszínének kötöttsége a multi alatt kicsit kiszínesedik és többek közt New York és Párizs is megelevenedik a képernyőn - amíg le nem romboljuk, nem beszélve a földi légi járművek vezethetőségéről.
CoD MW 3: a Call of Duty is marad a bevált elemeknél, de minimálisan változtat. Fordítva a BF előbb írt sorrendjén jöjjenek előbb a „kisebb" játéktípusok. A Treyarch által bemutatott zombi mód nagy sikert ért el, így nem volt kétség, hogy a korábbi részben kisegítő - mostanra talán be is olvadt? - Raven Software is elkészíti azt a maga módján. Survival néven kell majd keresnünk, de az egyre erősebb hullámokban érkező ellenségeink itt előbb élők, és csak aztán holtak.
Az ölésekért pénzt kapunk, amit a menetek közt fegyverekre és kiegészítőkre válthatunk be. A játékmód egyedül, vagy társakkal karöltve is teljesíthető lesz csakúgy, mint a Spec Ops mód, mely szintén nem újdonság. Az viszont igen, hogy ugyanúgy fejlődhetünk, megnyitva fegyvereket perkeket, mint a normális többjátékos mód esetén.
Marad tehát sokak kedvence arészletes testreszabhatóság,de nem lesz olyan meghatározó része a játéknak, mint eddig. A fejlesztők célja az, hogy a menedzselés helyett akciózás legyen, ezért a pályákat (majd két tucatra számíthatunk) valamint a harcrendszert is eszerint módosítják. Én nem kempelésnek, hanem taktikának nevezem szinte bevehetetlen helyekről lövöldözést, de a módosítás azoknak kedvez, akik melegebb éghajlatra küldték rejtőzködőket.
Lesznek, de nem olyan mértékben, hogy frusztrációt okozzon bárkinek is, illetve csökken a behívható támogatás szerepe - inkább passzív, mint aktív jellegű dolgokra lehet számítani. Hogy e helyett mi lesz egyelőre nem tisztázott, bízunk benne, hogy nem hagyják cserben a rajongóikat és a minimális visszalépés ellenére - ami felfogható egyensúlyba hozásnak - mutatnak valami friss dolgot is. Ismételten olyanra várunk, mint az "egygolyós" harc vagy a fogadás alapú meccsek. Ilyen lett volna a csapat alapú perk is, de ezt gyorsan cáfolták. Mi mindenesetre nem tennénk el a polc mélyére, van egy olyan érzésünk, hogy sok szépnek hangzó, de cáfolt elem felbukkan majd az Elite-ben.
Mindkét játék nagyszerűnek ígérkezik, de az olvasottak alapján mindkettőnek lesznek erősségei, gyengeségei, s minő meglepő helyenként pont egymással ellentétesen. Nektek már meg van a kedvencetek?
Simán elkenem a szádat ps kontrollel-el.Sokkal ******* mint a **** billentyűzet.Csak hátradőlök a fotelban és gyilok!!!!!!!!!!!!!4 Kevesebb trágár kifejezést!!!
Én egyszer próbáltam Xboxot, Halo-ztam haverral. Hát, annyi szent, hogy kéne egy pár óra mire megszoknám :D vagy inkább pár hónap
Nekem is fura volt eleinte, amikor PS3-at vettem, és CoD6-oztam rajta, de elég könnyen meg lehet szokni. Kevesebb, mint fél év alatt olyan szintre jutottam el, hogy ha nem láttad volna a kontrollert, akkor meg nem mondtad volna, hogy nem PC-n, hanem konzolon játszok. Szóval nem olyan nehéz, mint gondolnád, csak elsőre fura.
Én a mediamarktba játszottam a Brink-el xboxon,eléggé szar voltam :D De kb mindenki ha a PC-shez viszonyítom,mert nemrég ingyenes hétvége volt a Steamen. Eléggé jó játék.
azok szerintem is vannak ps-re is,mellesleg én konzolon soha az életbe nem játszanék fps-el
Tudom h vannak ps-re is. Épp azért mondtam őket. Az összes konzolexklúzív játék szar. Kivéve a Uncharted. Egyedül azt hiányolom boxról. Nem értem mért idegenkedsz az fps-től konzolon. Az irányítás nagyon jó boxon. (ps-n egy rakat szar, a dualshock nem fps-re való)
Fox, ezek vannak PSre is tudtommal Am nem tudtam hogy vannak live akciók, én sosem játszottam ps3-al viszont volt ps1-em meg ps2-m :D Azokat imáááádtam :D
Hiába erősebb grafikailag ha nehéz programozni és nem a ps az elsődleges platform. Ezt nem tudják felfogni a ps fanboyok. A box sokkal jobban megéri főleg a multiplatform játékok terén. A live-nál meg ha kifogsz egy jó akciót az 576-ban (én egy hónapja 8500-ért vettem 12 hónap liveot) akkor nem is olyan drága.
Igen láttam PS3-at..elég is volt 1 szer...Attól függetlenül,sok mindenben jobb mint az xbox...Csak nekem megbízhatóság és a graf nem tetszik...De amugy több gond nincs vele.
Viszont boxon fizetni kell a Liveért külön :S Szerintem akk már inkább PS3, igaz h sebezhető de szarintem jobban megéri. Habár ott a másik oldal hogy mivel ingyenes net, a ps3-t meg feltörték, ezért több a csíter és nehezebb bannolni őket :S
csak utánalestem már....14 éves kortól lehet munkát vállalni.Az más kérdés(mint már írtam) hogy nem veszik fel mert alkalmatlan az adott munkára.De ha még 14 sincs akkor is vannak alternatív megoldások amiket szintén leírtam az előbb:)
Tényleg változott, nagyon sok ismerősöm mondta h 16 alatt nem mehetett ő se dolgozni. Engem az vágott arcon h amikor megvettem az új gépet az mw 2 ment simán max grafon, de a bo már a közepesen is néha akadt. ha én kiadok ennyi pénzt akkor elvárnám h legalább 2-3 évig maxon tudjam tolni. Épp ezért éri meg a box.
akkor vagy változott avgy te tudod rosszul.Én mikor 14 körül voltam simán dolgozhattam legálisan,bekellett menne ma munkaügyibe és adtak egy könyvet amibe le volt írva minden szabály + a munkaadó abba ragaszgatta az adós bélyeget..És a masik hogy mindenki azt mondja hogy évente kell egy új gép....ennél nagyobb hülyeség nincs.Nekem az előző gépem 3 évig volt meg és utána vettem azt amit az előbb leírtam.Akkor kell évente másik ha mindent full maxon 500X élsimítással akarsz nyomni,meg teszteket futtatsz.
R3LaX a hatályos jogszabály szerint 16 éves kor alatt sehol se dolgozhatsz. Ezen nem kell szépíteni, ez így van. Szerintem jól is van így... Na de h a témához szóljak hozzá. Mindkét játék biztosan nagyon jó lesz. De mivel én örök életemben codos voltam ezért nekem jobban is bejön a cod stílusa. A bc 2-t 1 hónapja játszom, hiába egy nagyon jó game, de az élettartalma messze elmarad a cod élettartalmától. Egyszerűen nem tudom megcsinálni h minden nap játszak vele, mert akkor nagyon megunom. Így csak 3 naponta élvezetes vele játszani. Ezzel ellentétben az mw 2 8 hónapig folyamatosan lekötött szinte minden nap másfélórás átlaggal. Ez egy nagyon fontos dolog ha két játékot hasonlítunk össze. És mivel az alapja, szerkezete a két gamenek ugyan az lesz, mint az elődeiknek ezért itt is biztos vagyok benne h a cod-dal jobban fogok szórakozni.
Ja ha meg nincs pénzed minden évben kidobni az ablakon 100 ezer forintot egy új gépre (mint nekem), hogy utána megint 1 év múlva semmit se érj vele, akkor fektess be egy xboxba. Az a jó választás. Azon két évig még biztosan minden game maxon fog futni, több figyelmet kap, a közösség is jobb. Ha meg kijön az új box (másfél éven belül biztos nem sztem), akkor a régit eladod és veszel belőle egy gépet, amíg nem lesz elérhető árban a következő konzolgeneráció.
augusztus 24, szerda 11:30
R3LaX a hatályos jogszabály szerint 16 éves kor alatt sehol se dolgozhatsz. Ezen nem kell szépíteni, ez így van. Szerintem jól is van így... Na de h a témához szóljak hozzá. Mindkét játék biztosan nagyon jó lesz. De mivel én örök életemben codos voltam ezért nekem jobban is bejön a cod stílusa. A bc 2-t 1 hónapja játszom, hiába egy nagyon jó game, de az élettartalma messze elmarad a cod élettartalmától. Egyszerűen nem tudom megcsinálni h minden nap játszak vele, mert akkor nagyon megunom. Így csak 3 naponta élvezetes vele játszani. Ezzel ellentétben az mw 2 8 hónapig folyamatosan lekötött szinte minden nap másfélórás átlaggal. Ez egy nagyon fontos dolog ha két játékot hasonlítunk össze. És mivel az alapja, szerkezete a két gamenek ugyan az lesz, mint az elődeiknek ezért itt is biztos vagyok benne h a cod-dal jobban fogok szórakozni.
Ja ha meg nincs pénzed minden évben kidobni az ablakon 100 ezer forintot egy új gépre (mint nekem), hogy utána megint 1 év múlva semmit se érj vele, akkor fektess be egy xboxba. Az a jó választás. Azon két évig még biztosan minden game maxon fog futni, több figyelmet kap, a közösség is jobb. Ha meg kijön az új box (másfél éven belül biztos nem sztem), akkor a régit eladod és veszel belőle egy gépet, amíg nem lesz elérhető árban a következő konzolgeneráció.
Hát bf3 bár én a codot jobban szeretem már a bc2 is többet addot mint az mw2.. nem tudom ,hogy vagytok vele de online bf elégé erős volt mindig is de mostmár inkább bf mint cod.. Emlékszem régebben amikor kijött az uo kidobták a bf vietnamot ..mind2 fasza volt de a codban sokkal jobb közöség volt.Manapság csak cszek ha pcn játszom ott állandóan megy az anyázás pubon...
BF3-ban nekem az tetszik, hogy ha van pár haverod, akivel ts-n dumálhatsz, akkor megvan a háborús feelingje az egésznek, ahogy csapatként haladtok előre. Én szeretem ha csapatként küzdhetek/tünk, de hát egyszerűen sosincs ember akivel tudnék BF-ni, ezért hamar megunom, mert egyedül unalmas :/
MW3 hát, én már az új részeket egyre jobban unom. Mész oszt lősz, és itt kb. véget is ér a dolog. Jó van a survival, de hát csak azzal játszani nem minden. Ha már CoD, akkor vagy az UO-t választom, vagy a 4-ben warozok. Báár BF3-mal szemben én annak örülök, hogy jó nem olyan szép a grafika, de legalább fut a gépemen. Nem olyan erős az én gépem, csak reménykedni tudok hogy minimum grafikán legalább 30 fps-sel elrotyog a BF3.
És nem lájkolom, hanem Hooahzom!
augusztus 24, szerda 10:43
BF3-ban nekem az tetszik, hogy ha van pár haverod, akivel ts-n dumálhatsz, akkor megvan a háborús feelingje az egésznek, ahogy csapatként haladtok előre. Én szeretem ha csapatként küzdhetek/tünk, de hát egyszerűen sosincs ember akivel tudnék BF-ni, ezért hamar megunom, mert egyedül unalmas :/
MW3 hát, én már az új részeket egyre jobban unom. Mész oszt lősz, és itt kb. véget is ér a dolog. Jó van a survival, de hát csak azzal játszani nem minden. Ha már CoD, akkor vagy az UO-t választom, vagy a 4-ben warozok. Báár BF3-mal szemben én annak örülök, hogy jó nem olyan szép a grafika, de legalább fut a gépemen. Nem olyan erős az én gépem, csak reménykedni tudok hogy minimum grafikán legalább 30 fps-sel elrotyog a BF3.
MEg egy szórakoztató \"meló\" a póker:D...Elsőre lehet hülyen hangzik de ha a szüled megengedik és kisebb összeget,illetve a bankártyájukat biztosítják akkor 5000 forintbol is simán összelehet hozni 10-20 ezret is(tapasztalat:D).De én pl nyár eléjén felújítottam haverral a robogóját,eladtuk 170k-ért amibűl vettünk egy jó álapotú crosst...Azt is helyrepofoztuk egy kicsit és eladtuk több mint 220ért...Szal olyan nincs hogy nem tudsz dolgozni,meg nincs munka:)
Még jó, hogy oda nem mehetsz 18 év alatt mivel pénzel kell foglalkoznod többek között.Én se F-1 be akartam menni a boxutcába kereket cserélni, mert tudom hogy az ki van csukva.De akar simán mehetsz vmi mezőgazdasági cuccra ott het 5 napot,napi8 órat dolgozhatsz(pl régen én is voltam 1 párszor ilyenen,bár én 12 órat maradtam amit nem lehetett volna:D),vagy akár ismerősöknél vmi munka, vagy akármi.És nem mindig olyan munkát kell keresni ami tőled max 500m-re van és légkonis irodába ülsz....
Énse cigizek,nem is drogozok,és nem is piálok...Nyárimunkára viszont még én sem mehetek,de majd megoldom valahogy :D esetleg zsebpénzből spórolás stb...
en 14 évesen is mentem 1 hétre ahol 30k-t kaptam....nem nem mehetsz hanem nem akarsz menni
változtak az idők amióta te voltál 14, hivatalosan én még nem mehetek, pedig az 576-ba szívesen mennék, legutóbb kerestek eladót
augusztus 24, szerda 10:07
nem nem akarok hanem nem mehetek még, kérdezd meg akár sniper foxot is, hivatalosan én még nem mehetek, pedig az 576-ba szívesen mennék, legutóbb kerestek eladót
timeddig élveztétek a 2 gamet? én bc2-t 1 hónapig a lassú szintlépés miatt meghogy megvolt minden fegyver 24-es szinten mw2-t fél évig gyors fejlődés és prestige miatt
a fegyverek még mindig élethűek lesznek? nekem már túl élethű volt xP
http://cdgalaxis.hu/PC/18465/medal-of-honor-tier-1-edition.html ehez adnak bf3 beta kulcsot???
bc2 nekem fullon megy fix 50 fps el ezzel a géppel:hd5770 1gb gddr5,4gb ddr3 1600mhz ram,i3 550 4,2ghz.Az egész gépem monitor nélkül volt 90k 1 éve kb.Aki nem tud 90k-t félre tenni 1-2 év alatt az szerintem gáz,főleg hogy naponta 2 doboz cigire van pénz meg 1 hétvégén 30k-ból bebaszni,meg a füvet venni kiló számra.ha napi csak fél cigit sziv vki az is éves szinten kb 90-100 ezer..ha nem füstölsz mint a barom máris van pénzed+ha nem csak a gép előtt vered a faszod hanem pl mész hétvégén,vagy nyáron melózni máris simán tudsz venni egy jó gépet.Bf3 lehet nem menne 16X simításon mint a bc2 de közepes grafon lazán elfut és ugyis jobb a grafja mint a mw3-nak
BF3:új motor,faszább grafika,faszább fizika,faszább rombolhatóság,kibebaszott fasza hang,átdolgozott kasztrendszer,sok új fegyver,jármű,battlelog ingyenes,sok fegyó kiegészítő,új játékmódok,új katona kiegészítők,nagyobb karakter testreszabhatóság http://ipon.hu/hir/bf3_fegyverek_jarganyok_terkepek.../17493 http://www.youtube.com/watch?v=NDDfPxF3EFE&feature=player_embedded
CoD:alig 16 éves motor(leszarom hogy 4124124 fejlesztettek akkor is az alap 16 éves,és csak agyonra scriptelik,skinelik)grafika kb ugyan az mint mw2,tipikus cod fizika lesz valószínű(2 házat átlősz 9mm-essel de egy fél cm-es farostot már nem egy 50 kaliberessel)+5451515 killstreak(minek geci sok értelme van)új fegyók,Elite fizetős(+ugye a havi 5 dlc amiért szintén fizessél,így 1 év alatt 50k-t kibaszol egy gammára)
Nekem hírtelen ennyi jutott eszembe.Nem azért írtam ezt mert kibebaszott bf fan vagyok,hanem mert ez így van.Tőlem mindenki azt vesz meg amit akar,saját pénze,de akkor legálább tudja, hogy mit vesz és ne mondjon baromságokat(de tuti megint jön egy-két IQ betyár, hogy mw3 még grafikába is veri a bf-et meg hasonlók...).BF3 előrendelve,codot meg ha ráérek akkor letöltöm és meglesem(igen letöltöm mert mw2-vel is szoptam hogy megvettem 12k-ért+szállítás és utána adhattam el olyan szar volt).
A Steam a világ elsőszámú játék disztribúciós rendszere. Ingyenesen letölthető bárki számára. A rendszeren keresztül több száz játékot vásárolhatsz meg online, vagy letöltheted a legújabb játékok ingyenes próba verzióit. Mindezek mellett a programban lehetőséged van barátokat szerezni chatelni beszélgetni és mindig tudod, hogy barátaid éppen merre és mivel játszanak! Bővebb infók és letöltés a totalsteam.hu oldalon!