Battlefield

A Battlefield sorozat első része a Battlefield 1942 volt, amely a maga idejében köszönhetően a járművekre alapozott harctereknek korszakalkotó volt. A második világháborús csatákat akár több mint 60 ember játszhatta végig különböző korhű járművek és fegyverek között. Ezután a sorozatba érkeztek újabb részek köztük a Battlefield Vietnam, ahol a vietnami háborúba csöppenhettünk egyből aztán a Battlefield 2, ahol a modern hadviselésé a terep, illetve a Battlefield 2142, ahol a távolabbi jövőben harcolhatunk a BF-ből megszokott módon. A játék legelterjedtebb verziója jelenleg a Battlefield 2, amely komoly Squad alapú multiplayer jellegének köszönhetően az igazi harcterekre csöppenti a játékosokat, ahol egyszemélyes hadseregként értelmetlen próbálkozni is. A Battlefield sorozat legújabb tagja konzolon a Bad Companny, illetve készül az első ingyenesen játszható Battlefiled a Heroes, ahol a mesékbe illő ábrázolással ismét a második világháborúban kötünk majd ki. A TOTALBF a TotalGaming csoport tagja. A BF eddig megjelent verziói:

Battlefield 1942

Battlefield Vietnam

Battlefield 2

Battlefield 2142

Battlefield Heores

 
Összes verzió
hlp
Battlefield Bad Company 2
BFBC2 Ismertető
BFBC2 Pályák
BFBC2 Járművek
Battlefield 1943
BF1943 Pályák
Battlefield Heroes
BFH Csapatok
Battlefield Bad Company
BFBC Ismertető
BFBC Karakterek
BFBC Történet
Battlefield 2142
Battlefield 2
BF2 vasarlas
BF2 Kasztok
BF2 Medálok
BF2 Rangok
Battlefield Vietnam
Battlefield 1942
Csak regisztrált felhasználóknak!

 
BF2: Rangok

Private - Kadét
newspic

 

Követelmény:

  • Nincs, hiszen ez az alap rang

 

Private First Class - Magyarul Közlegény Elsõ osztály
newspic

Követelmény:

  • Pont: 150
Lance Corporal - Õrvezetõ
newspic

Követelmény:

  • Rang: Private First Class
  • Pont: 500
  • Új Fegyver elérhetõ

Corporal - Tizedes

newspic

Követelmény:

  • Rang: Lance Corporal
  • Pont: 800
  • Új Fegyver elérhetõ
Sergeant - Õrmester
newspic

Követelmény:

  • Rang: Corporal
  • Pont: 2,500
  • Új Fegyver elérhetõ
Staff Sergeant - Törzsõrmester
newspic

Követelmény:

  • Rang: Sergeant
  • Pont: 5,000
  • Új Fegyver elérhetõ
Gunnery Sergeant
newspic

Követelmény:

  • Rang: Staff Sergeant
  • Pont: 8,000
  • Új fegyver elérhetõ
Master Sergeant
newspic

Követelmény:

  • Rang: Gunnery Sergeant
  • Pont: 20,000
  • Új Fegyver elérhetõ

 

First Sergeant
newspic

Követelmény:

  • Rang: Gunnery Sergeant
  • Pont: 20,000
  • Díjak: Alap Késes Harci Jelvény, Alap Pisztoly harci Jelvény, Alap Roham Harci Jelvény, Alap Tankelhárító Harci Jelvény, Alap Mesterlövész Harci Jelvény, Alap Speciális Osztag Harci Jelvény, Alap Támogató Harci Jelvény, Alap Utász Harci Jelvény, Alap Szanitéc Harci Jelvény
Master Gunnery Sergeant
newspic

Követelmény

  • Rang: Master Sergeant
  • Pont: 50,000
  • Új Fegyver elérhetõ
Sergeant Major
newspic

Követelmény:

  • Rang: Master Sergeant
  • Pont: 50,000
  • Díjak: Alap Tank Jelvény, Alap Szállító Jelvény, Alap Helikopter Jelvény, Alap Repülõ Jelvény, Alap Légvédelmi Jelvény, Alap Védelmi Jelvény
Sergeant Major of the Corps
newspic

Követelmény:

  • Rang: Master Sergeant
  • Megjegyzés: Ezt a rangot egy játékos kapja meg. Nem a játékban keresik Pont/ Díj szerint.
2nd Lieutenant - Hadnagy
newspic

Követelmény:

  • Rang: Master Gunnery Sergeant
  • Pont: 60,000
1st Lieutenant - Fõhadnagy
newspic

Követelmény:

  • Rang: 2nd Lieutenant
  • Pont: 75,000
Captain - Százados
newspic

Követelmény:

  • Rang: 1st Lieutenant
  • Pont: 90,000
Major - Õrnagy
newspic

Követelmény:

  • Rang: Captain
  • Pont: 115,000
Lieutenant Colonel - Alezredes
newspic

Követelmény:

  • Rang: Major
  • Pont: 125,000
Colonel - Ezredes
newspic

Követelmény:

  • Rang: Lieutenant Colonel
  • Pont: 150,000
Brigadier General - Dandártábornok
newspic

Követelmény:

  • Rang: Colonel
  • Pont: 180,000
  • Díjak: Veterán Tank Jelvény, Veterán Szállító Jelvény, Veterán Helikopter Jelvény, Veterán Repülõ Jelvény, Veterán Légvédelmi Jelvény, Veterán Védelmi Jelvény
  • Megjegyzés: 1080 játék óra szükséges
Major General - Vezérõrnagy
newspic

Követelmény:

  • Rang: Brigadier General
  • Pont: 180,000
  • Díjak: Veterán Késes Harci Jelvény, Veterán Pisztoly harci Jelvény, Veterán Roham Harci Jelvény, Veterán Tankelhárító Harci Jelvény, Veterán Mesterlövész Harci Jelvény, Veterán Speciális Osztag Harci Jelvény, Veterán Támogató Harci Jelvény, Veterán Utász Harci Jelvény, Veterán Szanitéc Harci Jelvény
  • Megjegyzés: 1250 játék óra szükséges.
Lieutenant General - Altábornagy
newspic

Követelmény:

  • Rang: Major General
  • Pont: 200,000
  • Megjegyzés: 1440 játék óra szükséges.
General - Vezérezredes
newspic

Követelmény:

  • Rang: Lieutenant General
  • Pont: 200,000
  • Megjegyzés: Legmagasabb rangú kapja a hónapban.


1001 Megtekintés | Utolsó frissítés: 2009. november 10.
Regisztráció
FAIL (the browser should render some flash content, not this).
Steam Group Battlefield Steam Group
99 tag | 2 Online | 0 játszik
Hogyan játszhatok?
BF2

Vásárlás
Hogyan tudom megvenni?
Telepítés
Miket kell beállítanom?
Játék
Hogyan tudok játszani?
80.64.134.69:
ONLINE

Online tagok:
0
Online vendégek:
6
Összes online látogató:
6

Fórum
03/10 (00:48)
BC2 Tuning!!
GamerInformer
03/10 (00:25)
BC2 Tuning!!
beigli69
03/ 9 (17:00)
Segítség
baucsek
03/ 9 (16:27)
03/ 9 (15:17)
03/ 9 (15:15)
BC2 gépigény
jancsika02
03/ 9 (14:36)
03/ 8 (23:45)
Segítség
Csontkovacs
03/ 8 (22:42)
Segítség
baucsek
03/ 8 (21:27)
Aktív fórum témák
Új fórum témák
Legaktívabb fórumozók
69 Fórum téma
Szavazás
Butítás vagy Dx11 maximum részletesség?
Butítom (~100 FPS)
Dx11 + 16AA
44 Szavazat | 4 Hozzászólás
Friss videó
FAIL (the browser should render some flash content, not this).
Squad Rush
Blogok

Naughty Bear spot #2
GamerInformer
szerda, március 10. (02:18)
0
Portal 2 scannelt képek
foLyQa
kedd, március 9. (18:53)
4
Ingyenes, online,...
HeNtEs
kedd, március 9. (14:11)
9
Chips&Cola Márc.9
radEEr
kedd, március 9. (10:24)
1
BF: BC2 a csúcson
GamerInformer
hétfő, március 8. (17:19)
9
BLOG RSS
Gyik
Letöltések
4.7
BFBC2
TeamSpeak 3 beta5 Client...
Kommunikáció | 11.6M
5.0
ALL
TeamSpeak 3 beta5 Client...
Kommunikáció | 13.4M
5.0
ALL
TeamSpeak 3 beta5 Server...
Kommunikáció | 2.9M
5.0
ALL
TeamSpeak 3 beta5 Server...
Kommunikáció | 2.6M
4.3
ALL
Heti Csaj
10 Hozzászólás
4.3
Oldalfigyelő
16
10/03/ 9
NFS13
0
10/03/ 9
ALL
2
10/03/ 9
COD2
5
Hamarosan Mac-re
totalsteam.hu
10/03/ 9
ALL
4
ETF2L hírek
totaltf.hu
10/03/ 9
TF2
0
10/03/ 9
ALL
16
10/03/ 8
NFSW
16
10/03/ 8
ALL
4
MFR - Elindult
totaltf.hu
10/03/ 8
TF2
8
Triumvirátus:...
totalunreal.hu
10/03/ 8
UT3
totalgaming.hu
TOTALBF partner
 
 
Legutóbb keresett kifejezések: weblap | high | faith | cod4 végigjátszás | squadokat | squad | visa electron | night cup | consol | jatekok letoltese | eszi | commandos 3 | we are | hungarian | rammstein | Multigaming | Mass effect | Super | ETF2L | horgász | steam update | avp | win7 | avp2 | PRO-ba | shift | top 20 | bf vásárlás | magicevents | magyar multigaming | top20 | RnZ | gta vice city | devour | Mikeee | Mikee | Project Reality | mix w | mix | vng | sms | világvége | Crazy | sok cSALÓ | sourcetv | csev | bf2 | FRAGMOVIE KÉSZÍTÉS | pitbull | killstreak | arany | riddick | mTw | nagyat | ps2 | orochi | etta | bayonetta | teged | e-day | global agenda | cod4 1.1 | Elbandi | statisztikák | cspromod | egér | hungarian invite | árak | demo készités | Mesterlövész | simply | simp | újabb acclopó | újabb acc | újabb | prosy | wii | g pont | ut2 | dedikált szerver | movie tutorial | iwnet | steam id | Segítség | Emu | Extra Mod | achievement | csíter | impresszum | adminok | formula1 | cr00py | budapest gameshow | BSG | Jaro | Jaro 3 | laggol | LINEMAX | 20% akció | videók |
Linkjeink: bf1943.hu | battlefield-2.hu
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem és felhasználási feltételek | Közösségednek nincs még színvonalas oldala? | Linkelj ránk!

2007-2010 © TotalGaming Kft. - Minden jog fenntartva. Az oldalon található minden tartalom felhasználása, csak írásos engedéllyel lehetséges!
 
Bta
Community
játékos közösségek
Counter-Strike Source Call of Duty Series Half-Life Series Battlefield Series Steam Team Fortress Warhammer Online Unreal Tournament Left 4 Dead Grand Theft Auto Series Medal of Honor Series Need for Speed Series
Service
bérelj szervert,levelezz!
Total Hosting Total Mail Total Voice Total IT Total Studio
Network
530 online