Battlefield

A Battlefield sorozat első része a Battlefield 1942 volt, amely a maga idejében köszönhetően a járművekre alapozott harctereknek korszakalkotó volt. A második világháborús csatákat akár több mint 60 ember játszhatta végig különböző korhű járművek és fegyverek között. Ezután a sorozatba érkeztek újabb részek köztük a Battlefield Vietnam, ahol a vietnami háborúba csöppenhettünk egyből aztán a Battlefield 2, ahol a modern hadviselésé a terep, illetve a Battlefield 2142, ahol a távolabbi jövőben harcolhatunk a BF-ből megszokott módon. A játék legelterjedtebb verziója jelenleg a Battlefield 2, amely komoly Squad alapú multiplayer jellegének köszönhetően az igazi harcterekre csöppenti a játékosokat, ahol egyszemélyes hadseregként értelmetlen próbálkozni is. A Battlefield sorozat legújabb tagja konzolon a Bad Companny, illetve készül az első ingyenesen játszható Battlefiled a Heroes, ahol a mesékbe illő ábrázolással ismét a második világháborúban kötünk majd ki. A TOTALBF a TotalGaming csoport tagja. A BF eddig megjelent verziói:

Battlefield 1942

Battlefield Vietnam

Battlefield 2

Battlefield 2142

Battlefield Heores

 
Összes verzió
hlp
Battlefield Bad Company 2
BFBC2 Ismertető
BFBC2 Pályák
BFBC2 Járművek
Battlefield 1943
BF1943 Pályák
Battlefield Heroes
BFH Csapatok
Battlefield Bad Company
BFBC Ismertető
BFBC Karakterek
BFBC Történet
Battlefield 2142
Battlefield 2
BF2 vasarlas
BF2 Kasztok
BF2 Medálok
Battlefield Vietnam
Battlefield 1942
Csak regisztrált felhasználóknak!

 
BF 2 Kitüntetések

Engineer Combat Badge (Utász Kitüntetés)

Basic

Veteran

Expert

  • IAR: 10 ölés Engineer kaszttal

newspic

  • IAR: 20 ölés Engineer kaszttal
  • 15 óra játék (Total time played) Engineer kaszttal

newspic

  • IAR: 40 ölés Engineer kaszttal
  • 100 óra játék ido (Total time played) Engineer kaszttal
Azon mûszaki katonák kaphatják, akik bizonyítják rátermettségüket bármikor mikor egységük aktív ütközet közben volt.


Sniper Combat Badge (Mesterlövész Kitüntetés)

Basic

Veteran

Expert

newspic

  • IAR: 10 ölés Sniper kaszttal

newspic

  • IAR: 15 ölés Sniper kaszttal
  • 15 óra játék Sniper kaszttal

newspic

  • IAR: 35 ölés Sniper kaszttal
  • 100 óra játék Sniper kaszttal
Azon mesterlövész katonák kaphatják, akik bizonyítják rátermettségüket bármikor mikor egységük aktív ütközet közben volt.


Medic Combat Badge (Szanitéc Kitüntetés)

Basic

Veteran

Expert

newspic

  • IAR: 10 ölés Medic kaszttal

newspic

  • IAR: 20 ölés Medic kaszttal
  • 15 óra játék Medic kaszttal

newspic

  • IAR: 40 ölés Medic kaszttal
  • 100 óra játék Medic kaszttal
Azon egészségügyi katonák kaphatják, akik bizonyítják rátermettségüket bármikor mikor egységük aktív ütközet közben volt.


Spec Ops Combat Badge (Kommandós Kitüntetés)

Basic

Veteran

Expert

newspic

  • IAR: 5 ölés SpecOp kaszttal

newspic

  • IAR: 20 ölés SpecOp kaszttal
  • 15 óra játék Spec-ops kaszttal

newspic

  • IAR: 40 ölés SpecOp kaszttal
  • 100 óra játék Spec-ops kaszttal
Azon speciális erõk katonái kaphatják, akik bizonyítják rátermettségüket bármikor mikor egységük aktív ütközet közben volt.


Assault Combat Badge (Gyalogos Kitüntetés)

Basic

Veteran

Expert

newspic

  • IAR: 5 ölés Assault kaszttal

newspic

  • IAR: 20 ölés Assault kaszttal
  • 15 óra játék Assault kaszttal

newspic

  • IAR: 40 ölés Assault kaszttal
  • 100óra játék Assault kaszttal
Azon gyalogos katonák kaphatják, akik bizonyítják rátermettségüket bármikor mikor egységük aktív ütközet közben volt.


Anti-tank Combat Badge (Tankelhárító Kitüntetés)

Basic

Veteran

Expert

newspic

  • IAR: 10 ölés Anti-tank kaszttal

newspic

  • IAR: 20 ölés Anti-tank kaszttal
  • 15 óra játék Anti-tank kaszttal

newspic

  • IAR: 40 ölés Anti-tank kaszttal
  • 100 óra játék Anti-tank kaszttal
Azon tank elhárító katonák kaphatják, akik bizonyítják rátermettségüket bármikor mikor egységük aktív ütközet közben volt.


Support Combat Badge (Támogató Kitüntetés)

Basic

Veteran

Expert

newspic

  • IAR: 10 ölés Support kaszttal

newspic

  • IAR: 20 ölés Support kaszttal
  • 15 óra játék Support kaszttal

newspic

  • IAR: 40 ölés Support kaszttal
  • 100 óra játék Support kaszttal
Azon támogató katonák kaphatják, akik bizonyítják rátermettségüket bármikor mikor egységük aktív ütközet közben volt.


Knife Combat Badge (Kés Kitüntetés)

Basic

Veteran

Expert

newspic

  • IAR: 7 ölés Késsel

newspic

  • IAR: 7 ölés Késsel
  • összesen 50 ölés késsel

newspic

  • IAR: 18 ölés Késsel
  • összesen 100 ölés késsel
Azon katonák kaphatják, akik bizonyítják rátermettségüket késsel bármikor mikor egységük aktív ütközet közben volt.


Pistol Combat Badge (Pisztoly Kitüntetés)

Basic

Veteran

Expert

newspic

  • IAR: 5 ölés Pisztollyal

newspic

  • IAR: 7 ölés Pisztollyal
  • összesen 50 ölés with a pisztollyal

newspic

  • IAR: 18 ölés Pisztollyal
  • összesen 500 ölés pisztollyal
Azon katonák kaphatják, akik bizonyítják rátermettségüket kézifegyverrel bármikor mikor egységük aktív ütközet közben volt.


Ground Defense Badge (Terület Védõ Kitüntetés)

Basic

Veteran

Expert

newspic

  • IAR: 5 perc eltöltése Terület Védõként (Telepített MG vagy TOW használatával)

newspic

  • IAR: 12 ölés Terület védõként (Mounted MG vagy TOW használatával)
  • 15 eltöltött óra Ground Defense használóként

newspic

  • IAR: 24 ölés Terület védõként (Mounted MG vagy TOW használatával)
  • 60 eltöltött óra Ground Defense használóként

Azon katonák kaphatják, akik ellenséges tûzerõben ground defense jármûben teljesítenek szolgálatot.


Explosives Ordinance Badge (Robbantás Kitüntetés)

Basic

Veteran

Expert

newspic

  • IAR: 13 ölés C4/Claymore/ AT-Akna használatával

newspic

  • IAR: 23 ölés C4/Claymore/AT-Akna használatával
  • 50 ölés robanószerekkel (C4/claymore/AT-akna)

newspic

  • IAR: 37 ölés C4/Claymore/AT-akna hsználatával
  • 300 ölés robbanószerekkel (C4/claymore/AT-mine)
Azon katonák kaphatják, akik bizonyítják rátermettségüket robbanószerekkel bármikor mikor egységük aktív ütközet közben volt.


Command Badge (Parancsnoki Kitüntetés)

Basic

Veteran

Expert

newspic

  • IAR: 40 Parancsnoki pont szerzése 2X elõtt (Command Points)

newspic

  • IAR: 25 perc eltöltése Parancsnokként
  • 1000 Parancsnoki pont

newspic

  • IAR: 30 perc eltöltése Parancsnokként
  • 10000 Parancsnoki pont
Parancsnokként bizonyított rátermettség alapján szerezhetõ meg.


Engineer Badge (Utász Kitüntetés)

Basic

Veteran

Expert

newspic

  • IAR: 5 Javítási pont megszerzése (Repair points)

newspic

  • IAR: 10 Javítási pont
  • 15 óra játék Engineer kasztban

newspic

  • IAR: 25 Javítási pont
  • 250 javítás
  • 100 óra játék Engineer kasztban
Mérnökként bizonyított rátermettség alapján szerezhetõ meg.


First Aid Badge (Elsõsegély Kitüntetés)

Basic

Veteran

Expert

newspic
  • IAR: 5 gyógyítás pont megszerzése (Heal points)
newspic
  • IAR: 10 gyógyítás pont
  • 15 óra játék Medic kasztban
newspic
  • IAR: 25 gyógyítás pont
  • 750 gyógyítás
  • 15 óra játék Medic kasztban
Orvosként bizonyított rátermettség alapján szerezhetõ meg.


Resupply Badge (Újratöltés Kitüntetés)

Basic

Veteran

Expert

newspic

  • IAR: 5 Lõszer pont (Ammo points)

newspic

  • IAR: 10 Lõszer pont
  • 15 óra játék Support kasztban

newspic

  • IAR: 25 Lõszer pont
  • 100 óra játék Support kasztban
  • 500 újratöltés (resupply)
Awarded to support personnel on the basis of proven skill in the area of ammo resupply.


Air Defense Badge (Légvédelmi Kitüntetés)

Basic

Veteran

Expert

newspic

  • IAR: 5 perc eltöltése Légvédelmi katonaként (Air Defense, Stinger vagy AA Vechile-ben)

newspic

  • IAR: 12 ölés Légvédõként (Stinger vagy AA Vehicle)
  • 30 óra eltöltése Air Defense-ként

newspic

  • IAR: 24 ölés Légvédõként (Stinger or AA Vehicle)
  • 100 óra eltöltése Air Defense-ként
Azon katonák kaphatják, akik ellenséges tûzerõben air defense jármûben teljesítenek szolgálatot.


Armor Badge (Harckocsi Kitüntetés)

Basic

Veteran

Expert

newspic

  • IAR: 10 perc eltöltése Páncélozott jármûben (Armor)

newspic

  • IAR: 12 ölés Páncélozott jármûvel
  • 100 óra játék Páncélozott jármûvel

newspic

  • IAR: 24 ölés Páncélozott jármûvel
  • 400 óra játék Páncélozott jármûvel
Azon katonák kaphatják, akik ellenséges tûzerõben Harckocsiban teljesítenek szolgálatot.


Aviator Badge (Pilóta Kitüntetés)

Basic

Veteran

Expert

newspic

  • IAR: 10 perc eltöltése repülõgépben

newspic

  • IAR: 12 ölés repülõgéppel
  • 100 lejátszott óra mint pilóta

newspic

  • IAR: 24 ölés repülõgéppel
  • 300 lejátszott óra mint pilóta
Azon katonák kaphatják, akik ellenséges tûzerõben Repülõgépben teljesítenek szolgálatot.


Helicopter Badge (Helikopter Kitüntetés)

Basic

Veteran

Expert

newspic

  • IAR: 15 perc eltöltése egy Helikopterben

newspic

  • IAR: 12 ölés Helikopterrel
  • 100 lejátszott óra Helikopterrel

newspic

  • IAR: 24 ölés Helikopterrel
  • 400 lejátszott óra Helikopterrel
Azon katonák kaphatják, akik ellenséges tûzerõben Helikopterben teljesítenek szolgálatot.


Transport Badge (Szállító Kitüntetés)

Basic

Veteran

Expert

newspic

  • IAR: 10 perc eltöltése egy szállító jármûben

newspic

  • IAR: 5 ellenfél elütése jármûvel
  • 50 óra eltöltése szállító jármûben
  • 200 jármûvezetõi pont

newspic

  • IAR: 11 ellenfél elütése jármûvel
  • 150 óra eltöltése szállító jármûben
  • 2000 jármûvezetõi pont
Azon katonák kaphatják, akik ellenséges tûzerõben Szállító jármûben teljesítenek szolgálatot.


4001 Megtekintés | Utolsó frissítés: 2008. október 18.
Regisztráció
FAIL (the browser should render some flash content, not this).
Steam Group Battlefield Steam Group
100 tag | 23 Online | 6 játszik
Hogyan játszhatok?
BF2

Vásárlás
Hogyan tudom megvenni?
Telepítés
Miket kell beállítanom?
Játék
Hogyan tudok játszani?
80.64.134.69:
ONLINE
3
Üzenet küldése
Blog megtekintése
3137 G
Új üzenet
3
Üzenet küldése
Blog megtekintése
12292 G
Új üzenet

Online tagok:
2
Online vendégek:
29
Összes online látogató:
31

Fórum
03/11 (21:21)
03/11 (20:50)
03/11 (20:37)
03/11 (20:36)
03/11 (20:08)
03/11 (18:02)
03/11 (15:54)
03/11 (15:22)
03/11 (14:54)
03/11 (14:23)
Aktív fórum témák
Új fórum témák
Legaktívabb fórumozók
69 Fórum téma
Szavazás
Butítás vagy Dx11 maximum részletesség?
Butítom (~100 FPS)
Dx11 + 16AA
45 Szavazat | 4 Hozzászólás
Friss videó
FAIL (the browser should render some flash content, not this).
Squad Rush
Blogok

Bréking: Totalhosting...
trinity
csütörtök, március 11. (20:08)
15
Photoshop...
Lacza
csütörtök, március 11. (18:53)
5
Mokus Deathmach szerver
Rozsomák
csütörtök, március 11. (10:18)
35
Minden idők 100...
GamerInformer
szerda, március 10. (23:42)
8
SEGICCSEN vki PLS
gabika^
szerda, március 10. (20:45)
13
BLOG RSS
Gyik
Letöltések
4.7
BFBC2
TeamSpeak 3 beta5 Client...
Kommunikáció | 11.6M
5.0
ALL
TeamSpeak 3 beta5 Client...
Kommunikáció | 13.4M
5.0
ALL
TeamSpeak 3 beta5 Server...
Kommunikáció | 2.9M
5.0
ALL
TeamSpeak 3 beta5 Server...
Kommunikáció | 2.6M
4.3
ALL
Heti Csaj
10 Hozzászólás
4.3
Oldalfigyelő
4
That's ART!
totaltf.hu
10/03/17
TF2
5
Eidos hétvége
totalsteam.hu
10/03/11
ALL
3
10/03/11
BFBC2
0
Nem mindig...
totalgaming.hu
10/03/11
ALL
1
10/03/11
CSS
3
BC2 aprók
totalbf.hu
10/03/11
BFBC2
16
10/03/11
NFS13
6
10/03/11
HL2
9
Yvette interjú
totalmohaa.hu
10/03/11
ALL
0
Hamisított Core i7
totalgaming.hu
10/03/10
ALL
totalgaming.hu
TOTALBF partner
 
 
Legutóbb keresett kifejezések: pontbeváltás | weblap | high | faith | cod4 végigjátszás | squadokat | squad | visa electron | night cup | consol | jatekok letoltese | eszi | commandos 3 | we are | hungarian | rammstein | Multigaming | Mass effect | Super | ETF2L | horgász | steam update | avp | win7 | avp2 | PRO-ba | shift | top 20 | bf vásárlás | magicevents | magyar multigaming | top20 | RnZ | gta vice city | devour | Mikeee | Mikee | Project Reality | mix w | mix | vng | sms | világvége | Crazy | sok cSALÓ | sourcetv | csev | bf2 | FRAGMOVIE KÉSZÍTÉS | pitbull | killstreak | arany | riddick | mTw | nagyat | ps2 | orochi | etta | bayonetta | teged | e-day | global agenda | cod4 1.1 | Elbandi | statisztikák | cspromod | egér | hungarian invite | árak | demo készités | Mesterlövész | simply | simp | újabb acclopó | újabb acc | újabb | prosy | wii | g pont | ut2 | dedikált szerver | movie tutorial | iwnet | steam id | Segítség | Emu | Extra Mod | achievement | csíter | impresszum | adminok | formula1 | cr00py | budapest gameshow | BSG | Jaro | Jaro 3 | laggol | LINEMAX | 20% akció |
Linkjeink: bf1943.hu | battlefield-2.hu
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem és felhasználási feltételek | Közösségednek nincs még színvonalas oldala? | Linkelj ránk!

2007-2010 © TotalGaming Kft. - Minden jog fenntartva. Az oldalon található minden tartalom felhasználása, csak írásos engedéllyel lehetséges!
 
Bta
Community
játékos közösségek
Counter-Strike Source Call of Duty Series Half-Life Series Battlefield Series Steam Team Fortress Warhammer Online Unreal Tournament Left 4 Dead Grand Theft Auto Series Medal of Honor Series Need for Speed Series
Service
bérelj szervert,levelezz!
Total Hosting Total Mail Total Voice Total IT Total Studio
Network
470 online