Battlefield

A Battlefield sorozat első része a Battlefield 1942 volt, amely a maga idejében köszönhetően a járművekre alapozott harctereknek korszakalkotó volt. A második világháborús csatákat akár több mint 60 ember játszhatta végig különböző korhű járművek és fegyverek között. Ezután a sorozatba érkeztek újabb részek köztük a Battlefield Vietnam, ahol a vietnami háborúba csöppenhettünk egyből aztán a Battlefield 2, ahol a modern hadviselésé a terep, illetve a Battlefield 2142, ahol a távolabbi jövőben harcolhatunk a BF-ből megszokott módon. A játék legelterjedtebb verziója jelenleg a Battlefield 2, amely komoly Squad alapú multiplayer jellegének köszönhetően az igazi harcterekre csöppenti a játékosokat, ahol egyszemélyes hadseregként értelmetlen próbálkozni is. A Battlefield sorozat legújabb tagja konzolon a Bad Companny, illetve készül az első ingyenesen játszható Battlefiled a Heroes, ahol a mesékbe illő ábrázolással ismét a második világháborúban kötünk majd ki. A TOTALBF a TotalGaming csoport tagja. A BF eddig megjelent verziói:

Battlefield 1942

Battlefield Vietnam

Battlefield 2

Battlefield 2142

Battlefield Heores

 
Összes verzió
hlp
Battlefield Bad Company 2
BFBC2 Ismertető
BFBC2 Pályák
BFBC2 Járművek
BFBC2 Pontrendszer
BFBC2 Jelvények
Battlefield 1943
BF1943 Pályák
Battlefield Heroes
BFH Csapatok
Battlefield Bad Company
BFBC Ismertető
BFBC Karakterek
BFBC Történet
Battlefield 2142
Battlefield 2
BF2 vasarlas
BF2 Kasztok
BF2 Medálok
Battlefield Vietnam
Battlefield 1942
Csak regisztrált felhasználóknak!

 
Hogyan szerezhetek BFBC2 Béta CD kulcsot?

Természetesen a legegyszerűbb út, ha az ember előrendeli, a játékot mondjuk a CD Galaxys-nál digitális formában 1990 Ft-ért, amely azt jelenti, hogy megkapod a CD kulcsot (bankkártyás vásárlás esetén azonnal) és az összeget három héten belül levásárolhatod a teljes értékű játék árából. Ezen kívül a Steamen is előrendelhető a játék, ott is emailben kapjuk meg a béta kulcsunkat.

 

Ezen módszerekkel lehet tehát Battlefield Bad Company 2 Béta kulcsokhoz jutni, természtesen a játék előrendelése több külföldi shopban is a Béta kulcs előre megkapását jelentheti, de ezen módszerekkel itthon sikerrel jártak sokan.



1286 Megtekintés | Utolsó frissítés: 2010. január 29.
Regisztráció
FAIL (the browser should render some flash content, not this).
Steam Group Battlefield Steam Group
105 tag | 23 Online | 4 játszik
Hogyan játszhatok?
BF2

Vásárlás
Hogyan tudom megvenni?
Telepítés
Miket kell beállítanom?
Játék
Hogyan tudok játszani?
80.64.134.69:
ONLINE
3
Üzenet küldése
Blog megtekintése
6289 G
Új üzenet

Online tagok:
1
Online vendégek:
15
Összes online látogató:
16

Fórum
03/19 (13:21)
03/19 (00:45)
03/18 (21:32)
ARMADA felvétel
FallingStar
03/18 (21:28)
03/18 (13:19)
03/18 (10:08)
Hogy tetszik a BC2?
Jinx Lumos Joke
03/18 (08:44)
03/17 (18:03)
03/17 (13:16)
03/16 (19:48)
Aktív fórum témák
Új fórum témák
Legaktívabb fórumozók
69 Fórum téma
Szavazás
War?
8v8 Rush
8v8 Conquest
4v4 Suad Rush
Inkább nem
25 Szavazat | 2 Hozzászólás
Friss videó
FAIL (the browser should render some flash content, not this).
Squad Rush
Blogok

Clan building
Rich
péntek, március 19. (14:54)
3
Chips & Cola Márc. 17
radEEr
szerda, március 17. (15:34)
0
Microsoft...
GAbre
szerda, március 17. (11:45)
9
Garry's Mod és...
Lacza
kedd, március 16. (23:48)
14
Photoshop...
Lacza
kedd, március 16. (23:48)
24
BLOG RSS
Gyik
Letöltések
4.7
BFBC2
TeamSpeak 3 beta5 Client...
Kommunikáció | 11.6M
5.0
ALL
TeamSpeak 3 beta5 Client...
Kommunikáció | 13.4M
5.0
ALL
TeamSpeak 3 beta5 Server...
Kommunikáció | 2.9M
5.0
ALL
TeamSpeak 3 beta5 Server...
Kommunikáció | 2.6M
4.3
ALL
Heti Csaj
32 Hozzászólás
4.0
Oldalfigyelő
9
10/03/19
ALL
4
10/03/19
TF2
4
Spy romance
totaltf.hu
10/03/18
TF2
16
10/03/18
NFSW
1
10/03/18
CSS
0
10/03/18
ALL
1
10/03/18
CSS
1
10/03/18
ALL
4
10/03/18
TF2
3
10/03/18
BFH
totalgaming.hu
TOTALBF partner
 
 
Legutóbb keresett kifejezések: cod4 pb frissítés | BC2 | ruse | warcraft 3 | warcraft | eod | evolution | stratégia | nem ide | online | új lan | pontbeváltás | weblap | high | faith | cod4 végigjátszás | squadokat | squad | visa electron | night cup | consol | jatekok letoltese | eszi | commandos 3 | we are | hungarian | rammstein | Multigaming | Mass effect | Super | ETF2L | horgász | steam update | avp | win7 | avp2 | PRO-ba | shift | top 20 | bf vásárlás | magicevents | magyar multigaming | top20 | RnZ | gta vice city | devour | Mikeee | Mikee | Project Reality | mix w | mix | vng | sms | világvége | Crazy | sok cSALÓ | sourcetv | csev | bf2 | FRAGMOVIE KÉSZÍTÉS | pitbull | killstreak | arany | riddick | mTw | nagyat | ps2 | orochi | etta | bayonetta | teged | e-day | global agenda | cod4 1.1 | Elbandi | statisztikák | cspromod | egér | hungarian invite | árak | demo készités | Mesterlövész | simply | simp | újabb acclopó | újabb acc | újabb | prosy | wii | g pont | ut2 | dedikált szerver | movie tutorial | iwnet | steam id | Segítség | Emu | Extra Mod | achievement | csíter |
Linkjeink: bf1943.hu | battlefield-2.hu
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem és felhasználási feltételek | Közösségednek nincs még színvonalas oldala? | Linkelj ránk!

2007-2010 © TotalGaming Kft. - Minden jog fenntartva. Az oldalon található minden tartalom felhasználása, csak írásos engedéllyel lehetséges!
 
Bta
Community
játékos közösségek
Counter-Strike Source Call of Duty Series Half-Life Series Battlefield Series Steam Team Fortress Warhammer Online Unreal Tournament Left 4 Dead Grand Theft Auto Series Medal of Honor Series Need for Speed Series Free games for all
Service
bérelj szervert,levelezz!
Total Hosting Total Mail Total Voice Total IT Total Studio
Network
462 online