Battlefield

A Battlefield sorozat első része a Battlefield 1942 volt, amely a maga idejében köszönhetően a járművekre alapozott harctereknek korszakalkotó volt. A második világháborús csatákat akár több mint 60 ember játszhatta végig különböző korhű járművek és fegyverek között. Ezután a sorozatba érkeztek újabb részek köztük a Battlefield Vietnam, ahol a vietnami háborúba csöppenhettünk egyből aztán a Battlefield 2, ahol a modern hadviselésé a terep, illetve a Battlefield 2142, ahol a távolabbi jövőben harcolhatunk a BF-ből megszokott módon. A játék legelterjedtebb verziója jelenleg a Battlefield 2, amely komoly Squad alapú multiplayer jellegének köszönhetően az igazi harcterekre csöppenti a játékosokat, ahol egyszemélyes hadseregként értelmetlen próbálkozni is. A Battlefield sorozat legújabb tagja konzolon a Bad Companny, illetve készül az első ingyenesen játszható Battlefiled a Heroes, ahol a mesékbe illő ábrázolással ismét a második világháborúban kötünk majd ki. A TOTALBF a TotalGaming csoport tagja. A BF eddig megjelent verziói:

Battlefield 1942

Battlefield Vietnam

Battlefield 2

Battlefield 2142

Battlefield Heores

 
Összes verzió
hlp
Battlefield Bad Company 2
BFBC2 Ismertető
BFBC2 Pályák
BFBC2 Járművek
Battlefield 1943
BF1943 Pályák
Battlefield Heroes
BFH Csapatok
Battlefield Bad Company
BFBC Ismertető
BFBC Karakterek
BFBC Történet
Battlefield 2142
Battlefield 2
BF2 vasarlas
BF2 Kasztok
BF2 Medálok
Battlefield Vietnam
Battlefield 1942
Csak regisztrált felhasználóknak!

 
Letöltések
BFBC2
4.7
played
1025
comment
1
TeamSpeak 3 beta5 Client 32 bit
11.6 Mbyte | Kommunikáció
ALL
5.0
played
3387
comment
2
TeamSpeak 3 beta5 Client 64 bit
13.4 Mbyte | Kommunikáció
ALL
5.0
played
1399
comment
2
TeamSpeak 3 beta5 Server 64 bit
2.9 Mbyte | Kommunikáció
ALL
5.0
played
1611
comment
1
TeamSpeak 3 beta5 Server 32 bit
2.6 Mbyte | Kommunikáció
ALL
4.3
played
1005
comment
2
BF1.5 fix
1.0 Mbyte | Javítások
BF2
3.0
played
514
comment
0
Battlefield 2 1.5 patch
2000.0 Mbyte | Javítások
BF2
5.0
played
7954
comment
12
BF1943 főcímdal
6.3 Mbyte | Egyéb
BF1943
1.0
played
281
comment
0
ALL
3.9
played
1852
comment
3
BF 1.5 béta 3
1227.0 Mbyte | Javítások
BF2
5.0
played
219
comment
0
Project Reality v0.86 pályák
1400.0 Mbyte | MOD-ok
BF2
5.0
played
400
comment
0
Project Reality v0.86 core
1800.0 Mbyte | MOD-ok
BF2
5.0
played
175
comment
0
Map Revolution
188.0 Mbyte | MOD-ok
BF2142
0.0
played
76
comment
0
BF 1.5 béta 2
1300.0 Mbyte | Javítások
BF2
0.0
played
188
comment
0
Downtown
48.0 Mbyte | Pályák
BF2
0.0
played
153
comment
0
BFSV 1.0.5
10.0 Mbyte | Egyéb
BF2
5.0
played
109
comment
0
Sandbox 1.0 szerver
38.0 Mbyte | Szerver fájlok
BF2
0.0
played
196
comment
0
Sandbox 1.0 kliens
258.0 Mbyte | MOD-ok
BF2
0.0
played
1576
comment
1
Frosbite
97.0 Mbyte | Pályák
BF2
2.5
played
150
comment
0
Ventrilo 3.0.5
3.2 Mbyte | Kommunikáció
ALL
4.4
played
3166
comment
0
Teamspeak 2.0.33 upgrade - Windows
0.5 Mbyte | Kommunikáció
ALL
4.6
played
1764
comment
0
Teamspeak 2.0.32 - Linux
7.5 Mbyte | Kommunikáció
ALL
4.3
played
935
comment
1
Teamspeak 2.0.32 - Windows
5.9 Mbyte | Kommunikáció
ALL
4.2
played
3081
comment
0
Battlefield 2 1.50 béta
1300.0 Mbyte | Javítások
BF2
5.0
played
1290
comment
0
PRSP 0.85 mappack
349.0 Mbyte | MOD-ok
BF2
5.0
played
219
comment
1
PRSP 0.85
9.0 Mbyte | MOD-ok
BF2
5.0
played
163
comment
2
Town Strike
38.0 Mbyte | Pályák
BF2
5.0
played
313
comment
0
Project Reality v0.85 pályák
1520.0 Mbyte | MOD-ok
BF2
5.0
played
1089
comment
6
Project Reality v0.85
1800.0 Mbyte | MOD-ok
BF2
5.0
played
14196
comment
4
BF2
0.0
played
254
comment
0
BF Pirates 2 v2.1
876.0 Mbyte | MOD-ok
BF2
0.0
played
153
comment
0
TO: Crossfire 1.92 update
77.0 Mbyte | Javítások
ALL
4.8
played
3483
comment
4
TO: Crossfire 1.91 Full beta
926.0 Mbyte | Játék
ALL
4.6
played
4486
comment
1
Windows Live Online Installer
2.3 Mbyte | Kommunikáció
ALL
3.8
played
3234
comment
4
BF2 mini iso
0.2 Mbyte | Egyéb
BF2
5.0
played
382
comment
0
Stargate: La Releve 1.0 szerver
58.0 Mbyte | Szerver fájlok
BF2
5.0
played
137
comment
0
Stargate: La Releve 1.0
634.0 Mbyte | MOD-ok
BF2
2.0
played
200
comment
4
Eve of Destruction v2.0 szerver
178.0 Mbyte | Szerver fájlok
BF2
4.0
played
70
comment
0
Eve of Destruction v2.0 pályák
1400.0 Mbyte | Pályák
BF2
5.0
played
130
comment
0
Eve of Destruction v2.0
1400.0 Mbyte | MOD-ok
BF2
0.0
played
90
comment
0
Guadal Canal
79.0 Mbyte | Pályák
BF2
5.0
played
141
comment
0
BattleAxe
15.0 Mbyte | Pályák
BF2
5.0
played
145
comment
0
MattX's Fragmovie vol.1
533.0 Mbyte | Videók
BF2
5.0
played
122
comment
0
DirectX webes frissítő
0.3 Mbyte | Driverek
ALL
4.5
played
7000
comment
3
DirectX 9.0c
82.2 Mbyte | Driverek
ALL
5.0
played
6392
comment
0
Morning Breeze
37.0 Mbyte | Pályák
BF2
5.0
played
125
comment
0
GT Custom mappack
84.0 Mbyte | Pályák
BF2
5.0
played
145
comment
0
Camobox Mappack
28.0 Mbyte | Pályák
BF2
5.0
played
111
comment
0
BF1942 patch 1.6.19
280.0 Mbyte | Javítások
BF1942
5.0
played
797
comment
0
BF1942 Remote Managger
0.5 Mbyte | Kiegészítők
BF1942
5.0
played
72
comment
0
Regisztráció
FAIL (the browser should render some flash content, not this).
Steam Group Battlefield Steam Group
101 tag | 22 Online | 7 játszik
Hogyan játszhatok?
BF2

Vásárlás
Hogyan tudom megvenni?
Telepítés
Miket kell beállítanom?
Játék
Hogyan tudok játszani?
80.64.134.69:
ONLINE
3
Üzenet küldése
Blog megtekintése
4916 G
Új üzenet

Online tagok:
1
Online vendégek:
7
Összes online látogató:
8

Fórum
Segítség
Csontkovacs
03/13 (20:20)
Segítség
The_BuNFi
03/13 (17:51)
Segítség
Phenomenon
03/13 (14:15)
Segítség
beigli69
03/13 (11:24)
03/13 (11:13)
03/13 (09:59)
03/12 (20:13)
03/12 (17:02)
03/12 (13:50)
03/12 (08:09)
Aktív fórum témák
Új fórum témák
Legaktívabb fórumozók
69 Fórum téma
Szavazás
War?
8v8 Rush
8v8 Conquest
4v4 Suad Rush
Inkább nem
Friss videó
FAIL (the browser should render some flash content, not this).
Squad Rush
Blogok

Chips & Cola Márc. 13
radEEr
szombat, március 13. (12:54)
0
Segítsetek pls...
NLF_-
szombat, március 13. (12:40)
14
Re: Helmcor -...
trinity
szombat, március 13. (12:29)
11
Photoshop...
Lacza
péntek, március 12. (23:36)
16
VÁLASZTÁSOK
HelmCor
péntek, március 12. (19:37)
132
BLOG RSS
Gyik
Letöltések
4.7
BFBC2
TeamSpeak 3 beta5 Client...
Kommunikáció | 11.6M
5.0
ALL
TeamSpeak 3 beta5 Client...
Kommunikáció | 13.4M
5.0
ALL
TeamSpeak 3 beta5 Server...
Kommunikáció | 2.9M
5.0
ALL
TeamSpeak 3 beta5 Server...
Kommunikáció | 2.6M
4.3
ALL
Heti Csaj
5 Hozzászólás
3.9
Oldalfigyelő
6
10/03/13
HL2
0
10/03/13
ALL
1
10/03/13
CSS
8
10/03/13
ALL
1
GKT események
totalcs.hu
10/03/13
ALL
20
New replacements
totalhosting.hu
10/03/13
ALL
20
Helycserés támadás
totalhosting.hu
10/03/13
ALL
2
10/03/13
COD6
9
10/03/13
ALL
2
10/03/12
COD4
totalgaming.hu
TOTALBF partner
 
 
Legutóbb keresett kifejezések: eod | evolution | stratégia | nem ide | online | új lan | pontbeváltás | weblap | high | faith | cod4 végigjátszás | squadokat | squad | visa electron | night cup | consol | jatekok letoltese | eszi | commandos 3 | we are | hungarian | rammstein | Multigaming | Mass effect | Super | ETF2L | horgász | steam update | avp | win7 | avp2 | PRO-ba | shift | top 20 | bf vásárlás | magicevents | magyar multigaming | top20 | RnZ | gta vice city | devour | Mikeee | Mikee | Project Reality | mix w | mix | vng | sms | világvége | Crazy | sok cSALÓ | sourcetv | csev | bf2 | FRAGMOVIE KÉSZÍTÉS | pitbull | killstreak | arany | riddick | mTw | nagyat | ps2 | orochi | etta | bayonetta | teged | e-day | global agenda | cod4 1.1 | Elbandi | statisztikák | cspromod | egér | hungarian invite | árak | demo készités | Mesterlövész | simply | simp | újabb acclopó | újabb acc | újabb | prosy | wii | g pont | ut2 | dedikált szerver | movie tutorial | iwnet | steam id | Segítség | Emu | Extra Mod | achievement | csíter | impresszum | adminok | formula1 | cr00py | budapest gameshow |
Linkjeink: bf1943.hu | battlefield-2.hu
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelem és felhasználási feltételek | Közösségednek nincs még színvonalas oldala? | Linkelj ránk!

2007-2010 © TotalGaming Kft. - Minden jog fenntartva. Az oldalon található minden tartalom felhasználása, csak írásos engedéllyel lehetséges!
 
Bta
Community
játékos közösségek
Counter-Strike Source Call of Duty Series Half-Life Series Battlefield Series Steam Team Fortress Warhammer Online Unreal Tournament Left 4 Dead Grand Theft Auto Series Medal of Honor Series Need for Speed Series
Service
bérelj szervert,levelezz!
Total Hosting Total Mail Total Voice Total IT Total Studio
Network
330 online